Hamarosan nemzeti konzultáció indul Kubában

diplomacy government Horizontal Cuban President Miguel Diaz-Canel delivers a speech before the Constituent Assembly, as its president Delcy Rodriguez (back, L) and Venezuelan Vice-President Tareck El Aissami listen, in Caracas on May 30, 2018.
Diaz-Canel
Miguel Diaz-Canel, a kubai államtanács elnöke
Vágólapra másolva!
A kubai parlament egyhangúlag fogadta el vasárnap a szigetország új alkotmányának tervezetét, melyet augusztus közepétől három hónapig társadalmi konzultációra bocsátanak – jelentette a Prensa Latina kubai hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az alkotmánytervezet társadalmi vitája augusztus 13-tól november 15-ig tart, a kormány szerint mintegy egymillió kubai vesz részt benne. A tervezet ezt követően ismét a törvényhozás elé kerül, majd a – feltételezhetően módosított – dokumentumot várhatóan még az idén népszavazásra bocsájtják.
Miguel Díaz-Canel, a legfőbb állami hivatal, az államtanács áprilisban megválasztott elnöke közölte: a nemzeti konzultáció során minden kubai szabadon nyilváníthat véleményt az alkotmánytervezetről, hogy az új alkotmány tükrözze majd az ország „jelenét és jövőjét”.

Elismerik a magántulajdont

A szigetország jelenlegi alkotmányát 1976-ban fogadták el, a 2016-ban elhunyt Fidel Castro kubai vezető idején. Az új alkotmány kidolgozását az áprilisban leköszönt Raúl Castro, az államtanács volt elnöke vezette különleges bizottság végezte. A dokumentumba egyebek közt belefoglalták a magántulajdon elismerését, az államfői és miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, a magasabb kormányzati tisztségek mandátumának korlátozását legfeljebb két ötéves ciklusra, valamint az azonos neműek közti házasság elismerésének lehetőségét.

Miguel Diaz-Canel, a kubai államtanács elnöke Forrás: AFP/Juan Barreto

Felügyelik a magánszektort

A magántulajdon elismerése arra vezethető vissza, hogy 2010-től a kubai vezetés fokozatosan, felügyelet mellett kiszélesítette a szigetország magánszektorát, amivel jelentősen, mintegy négyszeresére nőtt a szektorban dolgozók száma. Jelenleg mintegy 590 ezer ember, az ország munkavállalóinak 13 százaléka dolgozik a magánszektorban.

Csak 60 év alattiak indulhatnak

Az alkotmánytervezet szerint a bevezetendő államfői tisztségért a jövőben csak hatvan év alatti jelöltek indulhatnak, így még ha két ciklust is kitöltenek, hetven év alatti lesz a mindenkori elnök. Raúl Castro 86 éves koráig irányította az országot, elődje, Fidel Castro 79 évesen vonult vissza.

A jelenleg hatályos alkotmányban rögzítették, hogy a kommunista párt az állam és a társadalom vezető szerve, amely a szocializmus építése és a kommunista társadalom irányába tereli a szigetországot. Várhatóan az új alkotmányban is rögzítik az állam szocialista jellegét és a kommunista párt vezető szerepét, de a kommunizmusra tett további utalásokat eltávolítják.