Éppen Tusványos előtt: magyar iskolában indítottak vizsgálatot a román hatóságok

Vágólapra másolva!
A román oktatási minisztérium ellenőrző testülete vizsgálódik a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, ahol a diákok állítólag Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. A vizsgálat időzítése meglehetősen érdekes, hiszen azóta eltelt másfél hónap, viszont éppen most kezdődik és vasárnapig tart a tusványosi szabadegyetem, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tart. 
Vágólapra másolva!

A vizsgálat tényét Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő erősítette meg, aki elmondta: a minisztériumi emberek a következő két-három napban kivizsgálják, ahogyan a tanfelügyelőség eljárt az ügyben, de az iskolában történteket is ellenőrzik. A rajzokról készített fényképeket az iskola Facebook-oldalára tették ki közvetlenül az esemény után, de miután a médiában kedvezőtlen fogadtatása volt, eltávolították.

A Hargita megyei prefektus korábban bírálta az iskola igazgatóját, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának 98. évfordulóján „politikai jellegű" rendezvénybe keverte az iskola diákjait.

Érdekes időzítés

Görbe Péter elmondta: a székelyudvarhelyi tanintézmény vendégül látta a Határtalanul program keretében a magyarországi testvériskolájukat. A főtanfelügyelő szerint az iskola tanárai azt mondják, hogy június 4-én

az volt az egyik feladata a diákoknak, hogy rajzolják le az udvarra azokat a területeket, ahol jelentős számú magyar közösségek élnek.

A főtanfelügyelő szerint így rajzolódott ki a Nagy-Magyarország térképe. Hozzátette: az iskola tanárai azt is mondják, hogy az anyaországi és a külhoni magyarok közötti kapcsolatok építésének fontosságáról beszéltek a diákoknak.

A mostani vizsgálatot a román hatóságoknak pont sikerült a tusványosi szabadegyetem hetére időzíteniük. A székelyföldii fesztiválon Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tart majd.