Több millió forint értékű hajat loptak el egy parókakészítő műhelyből

Cirque du Soliel, Quidam, Budapest Sportaréna 2015. február 13., paróka
Vágólapra másolva!
Több mint 20 ezer dollár, azaz mintegy 5,5 millió forint értékű emberi hajat vittek el rablók egy parókakészítő műhelyéből Új-Delhiben.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint múlt pénteken három, magát vásárlónak kiadó férfi tért be egy apró indiai műhelybe, majd egyikük fegyvert rántott.

Fél órával később a trió csaknem

200 kilogrammnyi parókával és feldolgozatlan hajjal menekült el a helyszínről.

"Az emberek azt hiszik, hogy a paróka olcsó dolog, de valójában egy vagyonba kerül elkészíteni" - nyilatkozta a The Indian Express című lapnak Dzsahangir Husszein, akinek óriási adósság szakadt a nyakába műhelyének kirablása miatt.

Illusztráció Fotó: Bielik István - Origo

A parókakészítő elmondta, hogy

több mint 17 ezer dollárt kért kölcsön a múlt hónapban, hogy hajat vegyen dél-indiai nagykereskedőktől.

- tette hozzá Husszein, büszkén megjegyezve, hogy általa készített parókák akár egy évtizedig is kitartanak, ha megfelelően ápolják őket.

A haj óriási üzlet Indiában,

évente több mint 300 millió dollár bevételt jelent

a világ különböző tájaira exportált parókák és hajhosszabbításhoz használt tincsek révén.

A felhasznált haj nagy részét a dél-indiai hindu templomokból gyűjtik össze, ahol a hívők kopaszra borotválják a fejüket egyfajta vallási áldozatként. A gyakorlatról leginkább híres templomból, amely Tirupatiban található,

évente több száz tonnányi hajat gyűjtenek be, amelyet aztán több millió dollárért árvereznek el.