Donald Trump bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását

TRUMP, Donald
Donald Trump, amerikai elnök.
Vágólapra másolva!
A Fehér Ház Donald Trump elnök aláírásával közleményt adott ki, amelyben bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását. A szankciók helyi idő szerint éjféltől lépnek életbe.
Vágólapra másolva!

A hétfőn kora délután kiadott közleményben az amerikai elnök leszögezte:

A közleményben Donald Trump megismételte korábbi álláspontját, miszerint a 2015-ben kötött nemzetközi egyezmény, amely Irán nukleáris programjának befagyasztásáért cserében feloldotta a szankciókat, „szörnyűséges, egyoldalú megállapodás” volt. Ennek következtében az iráni kormányzat hatalmas összegű pénzre tett szert, amelyet a Közel-Kelet konfliktusainak szítására használt.

Donald Trump Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A Fehér Ház által nyilvánosságra hozott elnöki rendelet 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntető intézkedéseket.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este Szingapúrból visszatérőben a repülőgépen az őt kísérő újságíróknak leszögezte, hogy

az amerikai kormány célja a maximális nyomásgyakorlás Teheránra,

viselkedésének megváltoztatása és végső soron atomprogramja teljes feladása végett.

John Bolton, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pedig hétfőn egy televíziós interjúban azt hangoztatta, hogy Washington a szankciókkal nem rendszerváltozást akar Iránban, hanem azt, hogy az iráni vezetés tárgyalóasztalhoz üljön az Egyesült Államokkal, valamint "teljes mértékben és valóban ellenőrizhetően" adja fel atomfegyver-, és ballisztikusrakéta-programját.