Terrorveszély elhárítására gyakorlatoznak a Földközi-tengeren

Vágólapra másolva!
Egyiptomi-brit haditengerészeti gyakorlatot tartottak a Vörös-tengeren hétfőn - közölte az egyiptomi hadsereg.
Vágólapra másolva!

Tamer al-Rifái katonai szóvivő beszámolója szerint a manőverek célja a baráti országok közötti együttműködés erősítése. A brit haditengerészettel közösen végzett gyakorlatban az aknaszedést gyakorolták korszerű eszközökkel, különös tekintettel arra, hogy ezek a fegyverek milyen hatással lehetnek a kikötőkre, valamint a fontosabb, stratégiai jelentőségű tengeri kereskedelmi útvonalakra - mondta.

Szólt arról is, hogy az egyiptomi és a francia haditengerészet éleslövészetet tartott a Földközi-tengeren. A gyakorlat forgatókönyve szerint terrorveszélyt kellett elhárítani a nyílt tengeren, továbbá hajókat kellett ellenőrizni.

Egyiptom évente rendszeresen tart hadgyakorlatokat arab, afrikai és nyugati országokkal, hogy fokozza a katonai együttműködés mértékét, és hadi tapasztalatokat cseréljen a baráti országok katonai szakértőivel.