Magyar műemlékek restaurálási folyamatait bemutató kiállítás nyílt a Miniszterelnökségen

FÖLDVÁRY Gábor István
Budapest, 2018. augusztus 7. Földváry Gábor miniszteri biztos beszédet mond a határon túli magyar műemlékek felújítását bemutató, Ideje az építésnek című kiállítás megnyitóján Budapesten, a Miniszterelnökség Táncsics utcai aulájában 2018. augusztus 7-én. A Teleki László Alapítvány rendezte, interaktív elemekkel színesített tárlat a 2015-ben útjára indított Rómer Flóris Terv eddigi eredményeit, az újjáépítések folyamatait, valamint az építészeti és a restaurátori beavatkozások módszereit mutatja be a nyár végéig. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A határon túli magyar műemlékek felújítását mutatja be a Teleki László Alapítvány Ideje az építésnek című kiállítása, amely Budapesten nyílt a Miniszterelnökség Táncsics utcai aulájában.
Vágólapra másolva!

Az interaktív elemekkel színesített tárlat a 2015-ben útjára indított Rómer Flóris Terv eddigi eredményeit, az újjáépítések folyamatait, valamint az építészeti és a restaurátori beavatkozások módszereit mutatja be a nyár végéig - hangsúlyozta Földváry Gábor miniszteri biztos a tárlat megnyitóján.

A kormányzat három-négy éve tartó támogatásának köszönhetően valósult meg a határon túli magyar, elsősorban egyházi műemlékek felújítása,

katalogizálása, felmérése, tudományos összegzése és a műemlékek állagmegóvása. Százhoz közelít azoknak a műemlékeknek a száma a határon túl, amelyek részesültek ebben a programban - tette hozzá.

Földváry Gábor miniszteri biztos beszédet mond a határon túli magyar műemlékek felújítását bemutató megnyitóján. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelte, hogy az erdélyi egyházi műemlékek, épületek és templomok mellett a Muraközben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban újultak meg magyar vonatkozású műemlékek a programnak köszönhetően.

- emelte ki.

A tárlat címe a Bibliából való, amelyben az első négy gondolat a születés, az ültetés, a gyógyítás és az építés.

- jegyezte meg a miniszteri biztos, aki elmondta azt is, hogy a tervek szerint a kiállítás ősztől iskolákban, művelődési házakban is látható lesz.

Káldi Gyula építész, az alapítvány kuratóriumi tagja elmondta

a program eddigi eredményei építészek, művészettörténészek és restaurátorok áldozatos munkájával valósult meg.

A tematikus kiállítás bemutatja néhány műemlék templom helyreállítását, de épületfelmérési munkákat, falképek feltárását, homlokzatok felújítását, tetőfelújítási munkákat, felújított haranglábakat és fakapukat meg lehet tekinteni.

Az úgynevezett "kukkolókban" három dimenzióban tekinthetik meg a látogatók a templomok belső tereit.

Két mennyezeti kazetta másolata is szerepel a kiállításon az énlakai templomból. A jobb oldali keretdeszka lehajtása után láthatóvá válik a különbség a kifakult és az eredeti kazetta rész színezése között - magyarázta az építész.

Ilyen volt, ilyen lett címmel két tablóegyüttes egy-egy képpel mutatja be az épületek kezdeti állapotát és a végeredményt.

Mindezek mellett bemutatják még a kálnoki unitárius harangláb gömbben elhelyezett kordokumentumait, a técsői református templomból való reneszánsz szószék kő elemeinek másolatát, valamint a viski templom festett barokk padvégeit, amelyek 1789-ben készültek.