Bevándorlásellenes flamand fiatalokkal találkozott Orbán Viktor Tusnádfürdőn - videó

Viktor Orbán Schild & Vrienden
Vágólapra másolva!
A bevándorlásellenes és hazafias flamand ifjakból álló Schild & Vrienden tagjai is részt vettek a tusnádfürdői szabadegyetemen, és közösségi oldalukon hosszú beszámolót közöltek Orbán Viktorral történt találkozójukról.
Vágólapra másolva!

Az egyetemistákból álló csoport vezetője, Dries Van Langenhove egy panelbeszélgetésen is részt vett.

A tízfős delegáció azzal a céllal érkezett az erdélyi eseményre, hogy

– írja a Demokrata.hu.

Facebook-oldalukon a Schild & Vrienden tagjai a Fideszhez hasonlítják magukat abban az értelemben, hogy

a magyar kormánypárt is olyan fiatalokból szerveződött egykor, akik kiálltak a nemzeti érdekek mellett.

Az Orbán Viktorral tartott beszélgetésüket így kommentálják:

"Hamar világossá vált, hogy

a magyarok sokkal inkább tisztában vannak a nyugat-európai helyzettel, mint maguk a nyugat-európaiak."

A magyar miniszterelnök azt mondta a flamand fiataloknak, mielőbb észhez térnek a belgák, annál jobb:

Van Langenhove a beszélgetésben felidézte azt, amit a panelbeszélgetésben is elmondott:

Nekünk kell lennünk Nyugat-Európa legerősebb generációjának, különben mi leszünk az utolsó generáció.

A magyar miniszterelnök azt válaszolta: rendszeresen azt hallom belgáktól és más európaiaktól, hogy

De megfelelő partnerekre és stratégiai szövetségesekre lesz szükséged - tette hozzá Orbán Viktor.