Horrorlány keríti hatalmába a gyerekeket a neten

Vágólapra másolva!
A Momo nevű ijesztő figura Facebookon és WhatsAppon keres meg gyerekeket és tinédzsereket, arra próbálja meg rávenni őket, hogy hajtsanak végre bizonyos feladatokat. Aki nem hajlandó, azt különböző dolgokkal fenyegeti meg. Minél nagyobb nyilvánosságot kap Momo, annál több beteg lelkű kiberbűnözőnek juthat eszébe felhasználni. De mégsem szabad hallgatni róla, minden szülőt figyelmeztetni kell, hogy fokozottabban figyeljen oda a gyerekére. Itt a jó alkalom minden kiskorú fejében egyszer és mindenkorra rendet tenni: a virtuális valóság és a valódi valóság két különböző dolog, és nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést elválasztani őket egymástól.
Vágólapra másolva!

Már jelentkezett az a japán tervező, aki létrehozta a horrorfigurát még 2016-ban, és elhatárolódott azoktól, akik az ő művét az Instagramról lelopva manipulációra használják. Külön otrombaság egyébként a kiváló gyerekkönyvszerző, Michael Ende 1973-as műve címszereplőjének nevét használni, aki egy rendkívül pozitív figura. Ugyanaz a probléma újra, mint a tavalyi „Kék bálna”–jelenséggel. Hiába tartóztatták le azt a 26 éves orosz postást, aki az egészet elindította, a jelenség önjáróvá tudott válni, mert voltak olyan emberek, akik pszichés problémák vagy haszonszerzés miatt továbbvitték.

Csak a szülők minél szélesebb körű tájékoztatása és a hatóságok kemény fellépése vethet véget

annak, hogy az internet fegyverré váljon egyesek kezében.

Momo WhatsAppon vagy Facebookon jelentkezik,

és két jelenségre alapozva igyekszik a hatalmába keríteni egy-egy áldozatát. Az egyik a horror divatja, amely nagyon erős a gyerekek körében, és sokkal jobban hat rájuk, mint azokra a felnőttekre, akik csak szórakozásnak tekintik a rémségeket, nem válnak a világképük részévé. A másik jelenség az eszement „kihívás”.

A virtuális világ rabságába esett gyerekek számára a külvilág felé magukról mutatott kép egyenlő azzal, hogyan jelenik meg a személyiségük a közösségi médiában. Meggyengül bennük az egészséges védelmi rendszer, hogy feltegyék a kérdést: kinek milyen alapon van joga a másiknak feladatokat adni? Aggasztó jelenség, hogy gyerekek hajlandóak megtenni olyan dolgokat, ha „kihívásról” van szó, amiket ha élőben kérnének tőlük, simán nemet mondanának.

Forrás: Facebook

Momo először csak kisebb dolgokat kér a kiszemelt az áldozattól, és bizonyítékként pedig kép küldését várja a feladat elvégzéséről. Aki nem teljesíti az utasítást, azt nyomasztó kép- és hanganyagokkal bombázza. Ezenkívül azzal fenyegetőzik, hogy megátkozza, sőt

éjjel meglátogatja, és bántani fogja.

Ép pszichéjű gyerek nyilván kineveti az ilyen szánalmas próbálkozást. Sajnos jól mutatja, milyen rombolást végzett a lelkekben a média, hogy Momo be tud hálózni gyerekeket, sőt tinédzsereket.

Momo újabb és újabb feladatokat ad annak, aki erre rávehető. A hírek szerint előfordult már gyerekeknél önmaguk megsebzése és öncsonkítás is. Az argentin rendőrség nyomoz

egy tizenkét éves kislány öngyilkosságának ügyében, és felmerült a gyanúja, hogy Momónak szerepe lehetett ebben.

Eddig japán, mexikói és kolumbiai telefonszámokat sikerült azonosítani, ahonnan Momo jelentkezett.

Annyi már most is látszik, hogy nem egyvalaki áll a Momo-jelenség mögött, hanem már többen igyekeznek kihasználni. Lehetnek olyanok is, akik csak egyszerű adatlopással próbálkoznak: a megfélemlített gyerekből kiszedni a családról érzékeny információkat. Talán kissé eltúlzott félelem, de ahogy az ügyben Mexikó és Kolumbia megjelent, született egy elmélet, hogy a

drogkartellek kiskorúakat akarnak erőszakos cselekményekre rávenni Momo bevetésével.

Egyre több országban bukkan fel Momo, már jelen van Észak-Amerikában és Európában is. A hatóságok dolgát megnehezíti, hogy a jelenséget nehéz büntetőjogi kategóriákban elhelyezni.

Nyilvánvaló, hogy a szülőknek van a legfontosabb szerepe a Momo-jelenséggel kapcsolatban:

fokozottan ellenőrizni gyerekük internetes tevékenységét, és kialakítani bennük a megfelelő önvédelmi mechanizmust. A WhatsApp képviselője a Fox Newsnak nyilatkozva kijelentette, hogy számukra rendkívül fontos a felhasználóik biztonsága. Arra kért mindenkit, hogy jelezze a cég felé, ha zaklatás éri. A WhatsApp blokkolni fog minden olyan telefonszámot, ahonnan Momo jelentkezik be.