Muszlim terrortámadás volt a kanadai lövöldözés

Vágólapra másolva!
Legalább négy ember, köztük két rendőrtiszt halt meg egy lövöldözésben a kelet-kanadai Fredericton városban - közölte a helyi rendőrség. A merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo azt már megírta, a hatóságok közlése szerint elfogták a feltételezett elkövetőt.

A rendőrtisztek melletti két halott kilétéről egyelőre nincsenek információk, ahogyan a lövöldözés körülményeiről sem.

Justin Trudeau kanadai kormányfő a Twitteren közölte:

A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

A muszlim terrorszervezettel kapcsolatosan

Az Egyesült Államokhoz képest Kanadában jóval szigorúbban korlátozzák a fegyvertartást, azonban az utóbbi években - korábbi jelentések szerint főként a helyi bandák miatt - elterjedtek a fegyverek a nagyvárosokban, és ezzel arányosan

nőtt a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma is.

Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb, rendfenntartók életét követelő lövöldözés 2014-ben történt ugyancsak New Brunswick tartományban, a székhelytől, Frederictontól mintegy 200 kilométerre fekvő Monctonban.

Akkor három lovas rendőr halt meg és ketten megsebesültek.

A múlt hónap végén Kanada legnagyobb városában, Torontóban egy fegyveres férfi találomra tüzet nyitott egy forgalmas utcán, két embert megölt és tizenhármat megsebesített.

Torontóban az idén 241 fegyveres incidens történt, melyekben 30 ember halt meg.

Ontario tartomány vezetése éppen csütörtökön tett ígéretet arra, hogy - mivel fokozatosan nő a tartományban a fegyveres incidensek száma - több forrást juttatnak a rendfenntartóknak, és bírósági tárgyalásukig őrizetben tartják a fegyveres bűncselekmények gyanúsítottjait.