Marosvásárhelyi iskolaügy: nagy sikert ért el a magyar diplomácia

2018.08.10. 16:31

Nagy sikert ért el a magyar diplomácia a határozott fellépésnek köszönhetően. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újból működhet a magyarok által nagy számban lakott erdélyi nagyvárosban - mondta Menczer Tamás az Origónak annak kapcsán, hogy megjelent a romániai közoktatási minőségbiztosítási hatóság honlapján a helyi hatóságok által tavaly felszámolt iskola megalapításáról, illetve ideiglenes akkreditálásáról szóló miniszteri rendelet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára arról is beszélt, hogy az iskola újraindulása kulcsfontosságú esemény az erdélyi magyarság megmaradásában, mivel egy nemzeti közösség fennmaradásának alapvető feltétele az anyanyelvi oktatás megléte. Magyarország korábban a gimnázium bezárása miatt bejelentette, hogy a helyzet rendeződéséig nem támogatja Románia OECD tagságát. A gimnázium ügyében Orbán Viktor miniszterelnök és Livia Dragnea, a román kormánypárt elnöke is egyeztetett.

Megjelent a romániai közoktatási minőségbiztosítási hatóság (ARACIP) honlapján a helyi hatóságok által tavaly felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium (újbóli) megalapításáról, illetve ideiglenes akkreditálásáról szóló miniszteri rendelet. A rendeletet Valentin Popa, a bukaresti szociálliberális (PSD-ALDE) kormány oktatási minisztere írta alá. Az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket - a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán - a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt. Bár az iskola tényleges beindulásához számos adminisztratív feladatot kell még ellátni, az oktatási miniszter által aláírt engedéllyel újra biztosított az iskola működése. 

Ismét működhet a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumForrás: Magyar Kurír

Nagy diplomáciai siker

A Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium fennmaradása kulcsfontosságú az erdélyi magyar közösségnek, ezért nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontos ez a diplomáciai siker - minderről már Menczer Tamás beszélt az Origónak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára elmondta: egy nemzeti közösség megmaradásának alapvető feltétele az anyanyelvi oktatás megléte, a gimnázium fennmaradása ezért komoly siker.

Emlékeztetett arra, hogy még 2016 novemberében a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal vádolta a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, hogy 2014-ben törvénytelenül hozták létre, mivel az iskola úgy indult el, hogy ehhez nem kapta meg előzetesen a Tanügyi Minisztérium jóváhagyását. Ezt követően szűnt meg a gimnázium és kezdett nagyon kemény fellépésbe a magyar diplomácia.

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár elmondta, hogy nagy sikert ért el a magyar diplomácia a gimnázium újraalapításávalForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A végsőkig elmegyünk az iskoláért

Menczer Tamás emlékeztetett, hogy még tavaly szeptember 15-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tartott az ügyben és kiemelte, hogy a kormány nem hagyja magára az Erdélyben élő magyarokat és a végsőkig el fog menni az őket érintő konfliktusban. Majd két héttel később Orbán Viktor miniszterelnök telefonon egyeztetett Liviu Dragneával,a román kormánypárt elnökével, aki arról biztosította a magyar kormányfőt, hogy Románia megoldja a marosvásárhelyi iskola ügyét.

Időközben a kormány azt is bejelentette, hogy addig megvétózza Románia OECD tagságát, amíg nem rendeződik az iskola ügye - tette hozzá az államtitkár.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbann azt mondta a gimnázium ügyéről, hogy a rendezés érdekében a végsőkig készek elmenniForrás: MTI/Bruzák Noémi

A kölcsönös tisztelet mentén lehet előrelépni

Menczer Tamás elmondta: a mostani siker egy hosszú folyamat eredménye,a sikerben, a marosvásárhelyi szülők hősies kiállása mellett a magyar diplomácia hathatós segítsége is kimagasló szerepet játszott. A két ország közötti kapcsolatban ez egy súlyos ügy volt, de az, hogy ezt sikerült rendezni, további vitás ügyek esetében is segítheti a megoldás megtalálását - fogalmazott az államtitkár.

A magyar-román kapcsolatok jövőjét firtató kérdésünkre Menczer Tamás azt mondta, a magyar külügy továbbra is a kölcsönös tisztelet alapján tárgyal minden országban, és elvárja, hogy az a tisztelet, amit mi tanúsítunk más országokkal szemben, működjön a mi irányunkban is - tette hozzá. Közölte, hogy mivel a katolikus gimnázium ügye rendeződött Magyarország a továbbiakban nem vétózza meg Románia csatlakozását az OECD-hez.

II. Rákóczi Ferenc nevét veszi fel

Az újraalakuló magyar tannyelvű tanintézmény az 1948-ban államosított jogelődje által használt "II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium" nevet veszi fel, a végleges akkreditáció megszerzésének határideje pedig az első évfolyamok végzése után három évvel (2025-2026) jár le. Ha addig az iskola nem kapja meg az ARACIP-tól a végleges működési engedélyt, akkor nem lesz joga többé cikluskezdő (első, ötödik és kilencedik) osztályokat indítani, illetve líceumi felvételit szervezni, és a tanintézetet fokozatosan felszámolják.

Az RMDSZ vezetése korábban törvénnyel állította volna helyre az intézmény működését, de azt az alkotmánybíróság elkaszáltaForrás: MTI/Biró István

A miniszteri rendelet szerint a katolikus iskolának továbbra is az - egyháznak visszaszolgáltatott - marosvásárhelyi épületegyüttes B szárnyában biztosítanak helyet, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.

Törvényt akart az RMDSZ

A helyi hatóságok által tavaly felszámolt magyar tannyelvű oktatási intézmény újraalapítását korábban törvénnyel próbálta elérni az RMDSZ, a szociálliberális kormánykoalíció által támogatott jogszabályt azonban az alkotmánybíróság a jobbközép ellenzék óvásának helyt adva márciusban megsemmisítette. A PSD-ALDE koalícióval a parlamentben együttműködő RMDSZ ezek után a kormánytól kérte az iskola újraalapítását.

Ehhez egy júniusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet teremtette meg a jogalapot, amely - az oktatási kerettörvényt módosítva - lehetővé tette, hogy az oktatási minisztérium a szülők, menekültek, elismert egyházak vagy parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetek kérésére közbelépjen, ha a helyi hatóságok nem biztosítják "az igényeknek megfelelő módon" az említettek oktatással kapcsolatos alapvető jogait.

A miniszteri rendelet rögzíti, hogyaz új iskolát Marosvásárhely önkormányzatának alanyi jogon be kell illesztenie az iskolahálózatba. A miniszteri rendelet kibocsátásáról csütörtöki hírlevelében beszámoló RMDSZ szerint szeptembertől újraindulhat a tanítás a marosvásárhelyi magyar nyelvű római katolikus gimnáziumban.