Megnyitotta új kormányzati központját a bolíviai elnök

Vágólapra másolva!
Megnyitotta helyi idő szerint csütörtökön a bolíviai kormányzat új, vitatott központját Evo Morales, az ország elnöke.
Vágólapra másolva!

Az épület bírálói szerint a La Paz történelmi óvárosába épített, 29 emelet magas toronyház nem illik a környezetébe. A terveket amiatt is érték bírálatok, mert az építés költsége 34,4 millió dollár volt, a meglehetősen szegény országot irányító Morales épületrészét pedig szaunával, pezsgőfürdővel és konditeremmel is felszerelték.

Az új épület, melyet a nép nagy házának neveztek el, közvetlenül a régi kormányzati épület mögött épült fel. Morales, aki Bolívia első őslakos származású elnöke azzal indokolta az új épület szükségességét, hogy a Palacio Quemado a gyarmati időkből származik, és semmi nem utal az ország eredeti lakóira.. "Ott minden európai. Ezért múzeum lesz belőle" – fogalmazott az elnök.

Az új kormányépület előcsarnokában Mamani Mamani őslakos művész három képe díszíti a falakat.