Bosszú: agyonverték a gyerekgyilkost a szabadulása után

gyerekgyilkosság, David Gaut, New Tredegar, South Wales
Vágólapra másolva!
Három New Tredegar-i lakost gyanúsítanak a gyerekgyilkos meggyilkolásával. A kis walesi falu bosszút állt a harminchárom évvel ezelőtti gyilkosságért, amiben egy 17 hónapos gyerek volt az áldozat.
Vágólapra másolva!

Az 54 éves David Gautot holtan találták otthonában szabadulása után egy kis walesi faluban Caerphillyben, ami mindössze 18 kilométerre van attól a helytől, ahol a fiút megölte. A helyi lakosokat nem hagyta nyugodni az új lakó kiléte, és nyomozásba kezdtek - írta meg a Daily Mail.

Forrás: Media Wales

A férfiről, aki azt állította, egy katona meggyilkolásáért ült börtönben, kiderítették, hogy ennél sokkal súlyosabb dolgot követett el.

Gaut harminchárom évvel ezelőtt brutálisan megkínzott egy gyereket.

Karját eltörte, szétzúzta a máját, leégette a gyerek lábáról a bőrt, majd beletette a holttestet egy ágyneműtartóba.

Forrás: Wales News Service

Ezek után még szexelt a gyerek anyjával, aki csak másnap találta meg halott fiát.

A férfit most holtan találták otthonában, ahol testének jelentős részét ütések nyomai borították, súlyos arc- és koponyatörést szenvedett.

A három gyanúsított mind falubeli, azzal gyanúsítják őket, hogy megölték Gautot.

A helyi lakosok a szemet szemért elvre hivatkozva nem ítélték el a gyilkosságot.

A meggyilkolt gyerek anyja nem kívánt reagálni Gaut halálhírére.