Szexuálisan zaklatott két fiatal fiút egy divattervező

2018.08.17. 10:46

Darko Kostićot június 22-én fogták el és helyezték előzetes letartóztatásba. A divattervezőt azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatott egy kiskorút és egy fiatal férfit. Ráadásul egyiküknek potencianövelőt adott, a másiknak pedig drogot. A bíróság három órán keresztül hallgatta ki a fiatalbb, 15 éves fiút. 

A kihallgatáson a fiú sírva mondta el, hogy azért ment el Kostić lakására, mert stúdiófényképeket szeretett volna készíteni, amiért fizettek volna neki a férfi - írja a Magyar Szó

Csakhogy a divattervező Kamagra potencianövelő szert adott a fiúnak, a tudta nélkül.

Később elmondta neki, és a fiú otthagyta a stúdiót. Azután Kostić visszahívta őt, mondván ki akarja fizetni a fotózásért. A fiú visszament, a divattervező pedig arra utasította őt, hogy vetkőzzön le és feküdjön le. Mivel a fiú nem volt erre hajlandó, Kostić többször megütötte és leszakította róla a pólóját. 

A fiú végül elrohant, és az épület portását kérte meg, hogy hívja ki a rendőröket. A fiú elmondta a szüleinek is, hogy mi történt, ekkor tettek Kostić ellen feljelentést.

A divattervező először tagadta a tettét, sőt, azt állította, hogy a fiú zaklatta őt és könyörgött neki, hogy készítsen róla fényképeket. Azt mondta, hogy a fiú elment a lakására, erőszakoskodott, hogy be akar menni, de ő nem engedte. Lökdösődni kezdtek, és akkor szakadt el a fiú pólója.

Egy másik fiatal is szexuális zaklatással vádolta meg Kostić-ot. A 22 éves férfi azt mondja, hogy azért ment el a divattervezőhöz, hogy együtt kábítószerezzenek.

Kostić megfogta a fiatal férfi nemi szervét, ő ettől megijedt és megütötte a divattervezőt, majd elmenekült. 

A kihallgatás után Kostićot kiengedték az előzetesből, a bíróság szerint ugyanis már nem áll fenn annak a veszélye, hogy befolyásolhatja az áldozat vallomását, így az eljárás során szabadlábon védekezhet. A bírósági tárgyalás a jövő héten elkezdődhet.