Merkel magyarázza, miért találkozik megint Putyinnal

MERKEL, Angela; POROSENKO, Petro
Angela Merkel német kancellár
Vágólapra másolva!
Németországnak állandó párbeszédet kell folytatnia Oroszországgal - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi évekhez képest újabban szokatlanul gyakran érintkezik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel szombaton is találkozik kormánya vendégházában, a Berlin melletti Meseberg kastélyban.
Vágólapra másolva!

A kancellár egy más ügyben tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy

Vlagyimir Putyin munkalátogatásra érkezik Németországba, és a találkozótól nem érdemes várni különleges eredményeket.


- tette hozzá a német kancellár.

Angela Merkel, német kancellár Forrás: MTI/EPA/Omer Messinger

Ebbe a párbeszédbe illeszkedik a szombati találkozó, amelyen lesznek viták, és természetesen olyan ügyek is, amelyekben megfontoljuk, hogy miként lehet ösztönözni, vagy megerősíteni a nemzetközi és kétoldalú együttműködést - tette hozzá Merkel.

A 2011 óta tartó szíriai polgárháború befejezését célzó nemzetközi törekvésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy hasznos lehet egy német-orosz-francia-török csúcstalálkozó. Egy ilyen értekezletet viszont alaposan elő kell készíteni, ezért még lehetséges időpont sincsen - mondta a német kormányfő Dusko Markovic montenegrói miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

Angela Merkel és Vlagyimir Putyin alig három hónapon belül másodszor találkozik személyesen, kétoldalú megbeszélés keretében. Legutóbb májusban találkoztak az oroszországi Szocsiban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja a megbeszélésükre érkező Angela Merkel német kancellárt a dél-oroszországi Szocsiban 2017. május 2-án. Forrás: MTI/EPA POOL/Jurij Kocsetkov

Angela Merkel július végén Berlinben megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Valerij Geraszimov vezérkari főnökkel, erről a német kormány hivatalosan csak annyit közölt, hogy a találkozó bizalmas jellegű volt, és elsősorban Szíriáról és Kelet-Ukrajnáról volt szó.

A szombati megbeszélés további fontos témája az orosz földgázt Németországba Ukrajna és Lengyelország megkerülésével szállító Északi Áramlat-2 gázvezeték ügye.


- nyilatkozta a mesebergi találkozóról Stefan Meister, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) Oroszországgal foglalkozó elemzője a Handelsblatt című lapnak.

A német üzleti lap pénteki összeállításában rámutatott, hogy

az utóbbi hónapokban megváltozott a német-orosz kormányzati kapcsolatok dinamikája, a megoldásra váró ügyek a háttérbe, a közös érdekek az előtérbe kerültek.