Még nincs vége a nyárnak, erre figyeljen, ha autóval megy külföldre

horvátország split autópálya sor
Érkeznek az autók a Split-közeli Koprivno fizetőkapukhoz
Vágólapra másolva!
Nyaralás előtt érdemes utánanézni, hogy az adott országban milyen szabályok vonatkozhatnak az autósokra. A környező országokban van, ahol friss jogosítvánnyal lassabban kell vezetni, van, ahol egy balesetnél ki kell fizetni a rendőri helyszínelést, és van, ahol még az sem mindegy, hova kerül a GPS. A Magyar Autóklub oldala 35 európai ország szabályzatát szedte össze, hogy elkerüljük a súlyos büntetéseket. 
Vágólapra másolva!

Ausztria

Ha az autópályán 10 kilométeres tempóval

lépjük túl a megengedett legnagyobb sebességet, minimum 20 eurós (azaz 6250 Ft-os) bírsággal, 11-19 kilométeres gyorshajtásnál már 35 euróval (közel 11 ezer forinttal) számolhatunk.

Ezenkívül fontos odafigyelni az autópálya feletti elektronikus kijelzőn megjelenő IG-L feliratra is. Ez azt jelenti, hogy a légszennyezés miatt kell csökkenteni a sebességet, ennek betartását különös szigorral figyelik. Horribilis a maximális büntetési tétele ennek a szabálysértésnek,

akár 2180 euró, vagyis több mint 700 ezer forint is lehet.

A vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használatáért 50–72 eurót (15 500–22 500 Ft) fizethetünk.



Forrás: MTI/EPA/Kerstin Joensson