Állatkínzás a muszlim ünnepen

áldozati bárány
Sacrificial lamb for Eid al-Adha, or the Sacrifice Feast, in a village near Masally, Azerbaijan on 12 September 2016. (Photo by Oleksandr Rupeta/NurPhoto))
Vágólapra másolva!
A francia főváros közelében található Seine-Saint-Denis megye városában, Darcy-ban több tucat bárányt találtak a rendőrök teljesen szabálytalan körülmények között, akiket a legnagyobb iszlám ünnep alkalmával áldoztak volna fel – írja a Figyelő.
Vágólapra másolva!

Az etnikai gettónak nevezett Seine-Saint-Denis megyében csaknem hatszázezer muszlim vallású bevándorló él. Így nem meglepő, hogy az iszlám legnagyobb ünnepére készülve

a rendőrség 32 bárányt talált borzalmas körülmények között egy pizzéria garázsában, akiket az áldozati ünnep alkalmából öltek volna le.

Ilyenkor ugyanis az a szokás, hogy megfelelő korú és állapotú bárányt áldoznak fel Allah tiszteletére. A bárányokat illegálisan szerezték be és áldozták volna fel. Ugyanis Franciaországban a jogszabályok tiltják az állatok önkényes feláldozását. Az effajta tevékenység engedélyhez kötött. A bevándorlók azonban a befogadó ország szabályait figyelmen kívül hagyva, maguk akarták leölni az állatokat.

A kép illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Oleksandr Rupeta

Azon felül, hogy a 32 állatot kegyetlen körülmények között tartották, számos ember életét is veszélyeztették, mivel nem egy pizzéria garázsa a legmegfelelőbb hely bárányok tartására.

Francia politikusok korábban már írtak jelentést a bevándorlás súlyosságáról, amiből kiderült, hogy naponta 80 migráns érkezik Párizsba. Sokan attól félnek, hogy az Eiffel-toronytól mindössze hat kilométerre található, közlekedési csomópontnak is számító Seine-Saint-Denis egy hatalmas etnikai gettóvá válik. Aggodalmuk jogos, hiszen a másfél milliós megye lakosságából hatszázezren iszlám vallásúak.