Eljárást indítottak Németországban az Iszlám Állam két terroristája ellen

2018.08.24. 11:04

A gyanú alapján az iraki férfiak – akik az Iszlám Állam katonái – több háborús bűncselekményt is elkövetettek.

A 42 éves Raad A. és a 19 éves Abbas R. iraki állampolgárok, és 2015 júliusában érkeztek Németországba.

Az Iszlám Állam terroristái. A kép illusztrációForrás: YouTube

A vezetékneveiket adatvédelmi okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra – írja a Breitbart.

2017 májusában tartóztatták le őket, de csak csütörtökön indult meg ellenük a bírósági eljárás. A vád alapján mindketten közreműködtek egy magas rangú iraki tisztségviselő kivégzésében. Raad A. a feltételezések szerint harcolt is az Iszlám Állam katonájaként Moszulban, 2014 júniusában, amikor a terrorszervezet elfoglalta a várost.Abbas R. pedig fegyvereket csempészet az Iszlám Államnak.

Miután Németországba érkeztek, mindketten megpróbáltak az iraki migránsok körében tagokat toborozni a terrorszervezetnek.A német ügyészség többrendbeli háborús bűncselekményekkel is vádolja a két férfit.