Tovább emelkedett földrengés halálos áldozatainak száma Indonéziában

Indonéz földrengés, GALÉRIA
Keresőkutyákkal kutatnak túlélők után egy összedőlt épület romjai között az indonéziai Lombok szigetének északi részén levő Tanjungban 2018. augusztus 8-án
Vágólapra másolva!
Az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken pusztító sorozatos földrengések halálos áldozatainak a száma 555-re emelkedett.
Vágólapra másolva!

Sutopo Nugroho szerint továbbra is mintegy

400 ezren vannak szükségszállásokon,

tekintettel arra, hogy hozzávetőleg 77 ezer ház omlott össze vagy rongálódott meg a földmozgások következtében.

A jakartai kormány a keletkezett kárt korábban 7,45 ezer milliárd rúpiára (145 milliárd forint) becsülte, de ez az összeg a folyamatban lévő kárfelmérésekre tekintettel várhatóan gyarapodni fog.

Keresőkutyákkal kutatnak túlélők után egy összedőlt épület romjai között Lombokon 2018. augusztus 8-án Forrás: MTI/EPA/Adi Weda

Az áldozatok 80 százaléka az augusztus 5-i, 6.9-es erősségű rengésben halt meg, míg a többi az előző, július 29-i földmozgáskor, illetve a most vasárnapi két újabb, nagy erejű rengésben. Hivatalos források kedden még 515 halottról tájékoztattak.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. A Föld aktív és szunnyadó tűzhányóinak csaknem háromnegyede abban a térségben található.