Magyar kormányzati adományból újult meg egy iraki keresztény település

2018.08.27. 08:21

Közel kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam rombolt le, a helybeliek pedig köszönetük jeléül átkeresztelték városukat.

A Magyar Időknek adott interjúban Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára elmondta: az elmúlt másfél évben összesen 4,5 milliárd forintot fordítottak az üldözött keresztények megsegítésére annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek migrációra. A programok közül kiemelkedőnek nevezte Tell-Aszkuf teljes újjáépítését. 

Azbej TristanForrás: MTI/Kovács Attila

A Ninivei-fennsíkon található települést 2014-ben rohanta le és foglalta el az Iszlám Állam, majd üldözte el az ott élő 1300 keresztény családot. A harcok következtében 900 épület sérült meg.

A települést közel kétmillió eurós magyar adományból teljesen felújították, és ezer család már vissza is tért lakóhelyére.

A helyettes államtitkár szerint a kereszténység napjainkban a világ legüldözöttebb vallása, a keresztényeknek több mint nyolcvan országban hátrányos megkülönböztetésben van részük, ami széles skálán nyilvánul meg, a vallási jogok megtagadásától egészen a népirtásokig, és minden európai embert érint.

Úgy véli, Európa jelenlegi állapotát jól mutatja a keresztényüldözésre adott válasza, egészen pontosan annak a hiánya. Nyugat-Európában ugyanis e tragikus jelenség tudatos letagadásával viszonyulnak a keresztényüldözés problémájához – tette hozzá.

Azbej Tristan elmondta azt is: azok a politikai és egyházi szereplők, akik Európában nem közönyösek az üldözött keresztények sorsa iránt, elismerik a Magyarország által indított programot, amelyben a kormány az átláthatatlan nemzetközi szervezetek vagy más köztes szereplők helyett a támogatást közvetlenül a fenyegetett közösségekhez juttatja el.