Ismét dolgoznak a szlovák kriminalisztika egyik legrejtélyesebb ügyén

2018.08.29. 15:09

Hétfőn volt pontosan 30 éve annak, hogy az akkor ötéves Ľuboš Bednár eltűnt a puhói házuk elől. Máig nem sikerült megtalálni vagy kideríteni, hogy mi történhetett vele. A rendőrség szerint Szlovákia bűnügyi történetében egyedi esetről van szó.

1988. augusztus 27-én Ľuboš idősebb testvérével játszott a házuk közelében, amikor az anyjuk az ablakból kikabált nekik, hogy menjenek ebédelni. A lakásba viszont csak az idősebbik fiú ment be, és azt mondta, hogy az öccse még egy kicsit játszani akar. A szülők azonnal keresni kezdték a kisfiút, először csak ketten, majd később már a szomszédokkal együtt – írja az ujszo.com. 

Miután nem találták a kisfiút, riasztották a rendőröket. Az intenzív nyomozás, országos körözés sem segített: az 5 éves fiú nyomtalanul eltűnt. Végül 20 évvel később leállították a nyomozást.

Most viszont, 30 évvel a fiú eltűnése után próbálják Ľuboš esetével szeretnék megmutatni, mennyire fontos az ilyen jellegű ügyeknél a lakosok segítsége.

Úgy döntöttünk, ismét felhívjuk a közvélemény figyelmét Ľuboš eltűnésére, s közösségi portálok és az internet segítségével megpróbáljuk ezt az információt a lehető legtöbb emberhez eljuttatni idehaza és külföldön. Épp az internetnek köszönhetően sikerült ilyen éveken át húzódó ügyet lezárni

– mondta el az országos rendőr-főkapitányság szóvivője, Denisa Baloghová. Példaként említette egy ugyancsak ötéves fiú esetét, aki 1960-ban tűnt el.

Egy országos napilap erről a fiúról közölt egy cikket 2016-ban, és nem sokkal később a bátyjánál jelentkezett egy család, amely közölte vele: az öccse, aki időközben már meghalt, velük élt.

A szóvivő azt is hozzátette, hogy később DNS-teszteket is csináltak, amelyek eredményeiből kiderült, hogy a fiút nagy valószínűséggel a szomszédjai rabolták el, majd idővel hamisított iratokkal egy gyerekotthonba vitték: onnan került a másik családhoz. Annak az esetnek a felderítése 56 évig tartott.