Hiába próbálkozott Soros György, nem lesz újabb népszavazás a Brexitről

BELGAPOLITICS TOP SOMMET UE EUROPA EUROPE COUNCIL
Theresa May
Vágólapra másolva!
"Ha ezekután még egyszer feltennék a polgároknak az EU-tagságról szóló kérdést, az a demokrácia és a népszavazásba vetett választói bizalom súlyos elárulása lenne" - fogalmazott Theresa May brit miniszterelnök egy írásban, amiben a Brexit-népszavazás megismétlésével kapcsolatos vitára reagált.
Vágólapra másolva!

Theresa May a The Sunday Telegraph című konzervatív, erőteljesen EU-szkeptikus irányvonalú vasárnapi brit lapnak írt cikkében kifejtette, hogy

Ismert, a magas részvétel mellett megtartott szavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége voksolt a kilépésre. A brit kormányfő szerint

ha ezekután még egyszer feltennék nekik az EU-tagságról szóló kérdést, az a demokrácia és a népszavazásba vetett választói bizalom súlyos elárulása lenne.

Theresa May brit miniszterelnök: "ha ezekután még egyszer feltennék a polgároknak az EU-tagságról szóló kérdést, az a demokrácia és a népszavazásba vetett választói bizalom súlyos elárulása lenne" Forrás: AFP/BELGA/Thierry Roge

Hozzátette, éppen ezért nem fog engedni azoknak, akik újra meg akarják nyitni az egész ügyet egy második referendummal. "A népszavazáson résztvevők bizalmát nem csupán egy jó Brexit-megállapodással kell meghálálni, hanem azzal is, hogy a kormány reagál a szélesebb körű változás igényére, amely a kilépésről szóló népszavazás központi eleme volt." - egészítette ki gondolatait May. A kormányfő bízik abban, hogy sikerült jó kilépési megállapodást elérni az EU-val, de a kormány felelős módon eljárva a nyáron megtette az előkészületeket arra az eshetőségre is, hogy nem születik egyezség a Brexit feltételeiről.

Komoly erők mozdultak meg a Brexit ellen

Tavasszal országos kampánycsoport alakult People's Vote (A nép szavazata) névvel annak kiharcolására, hogy népszavazás dönthessen a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. A szerveződésben ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők vettek részt, többek között az X-Men- és a Star Trek-sorozatokból is ismert színész, Sir Patrick Stewart és az egykori angol futballsztár, a BBC televízió jelenlegi futball-szakkommentátora, Gary Lineker.

A People's Vote a nyár elején, az EU-tagságról tartott népszavazás második évfordulóján százezres népszavazáspárti tüntetést szervezett Londonban, követelve, hogy a brit EU-tagság megszűnése előtt ismét referendum döntsön a kilépés feltételrendszeréről.

A Theresa May kormánya azonban eddig is elutasított bármiféle újabb népszavazást, ráadásul a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt jelenlegi vezetése sem támogatja az erre irányuló kezdeményezéseket.

Soros György a britek életét is meghatározná

A 888.hu korábban megírta, hogy az Independent című liberális brit lap is beszállt a kampányba és aláírásgyűjtésbe kezdett. Ráadásul úgy szeretnék elérni egy új népszavazás kiírását, hogy sem a kérdések, sem pedig a lebonyolítás részletei nem tisztázottak – ugyanis Nagy-Britanniában nincsenek "kőbe vésve" az országos népszavazás lebonyolításának szabályai, minden egyes esetben a parlament külön törvényt hoz a népszavazás tényéről.

Az Independent ezzel csatlakozott a People's Vote és a Soros György által támogatott Best for Britain szövetségéhez. Ismert, utóbbinak több százezer fontot adományozott Soros György.

A pénzember látványosan nem szeretné, hogy Nagy-Britannia kilépjen az EU-ból. Theresa May azonban korábban határozottan visszautasította a Soros-féle nyomásgyakorlást.

– jelentette ki válaszul Soros beavatkozására a brit kormányfő egy korábbi sajtótájékoztatóján.