Felgyújtották a befogadóközpontot a migránsok Görögországban

Illegális bevándorlók, illegális bevándorlás, migráns, migránsok, Görögország
A görögök naponta több tucat migránst kőldenek vissza Törökországba. 2018. tavaszán is több tízezer migráns érkezett Görögörszágba, a legtöbbjük Törökországon keresztül.
Vágólapra másolva!
Egy kiskorúak számára fenntartott, észak-görögországi migránstábor lakói felgyújtották a saját befogadóközpontjukat. A tűzben hárman sérültek meg, a rendőrség nyomoz.
Vágólapra másolva!

A Pylaia nevű migránstábor Thesszaloniki mellett található.

Thesszaloniki migránstábora. A kép illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

Pylaiaban nagyrészt

szír és iraki állampolgárságú, magukat kiskorúnak valló illegális bevándorlóként érkezők laknak.

A fiatalok tiltakoztak az életkörülmények és elsősorban az élelmiszerek minősége miatt, ennek pedig úgy adtak hangot, hogy

felgyújtották a migránstábort

- írja a Voice of Europe görög forrásokra hivatkozva.

A tűzben három migráns sebesült meg, akiket kórházba szállítottak.

A rendőrség összesen nyolc kiskorút gyanúsít gyújtogatással.

Arról még nem közöltek információkat, hogy indítottak-e ellenük jogi eljárást.