Ugyanaz a Novicsok-hatóanyag okozta a mérgezéseket Nagy-Britanniában

2018.09.04. 21:35

Ugyanaz a Novicsok típusú idegméreg-hatóanyag okozta a délnyugat-angliai Salisburyben tavasszal, illetve a közeli Amesburyben nyár elején történt mérgezéses incidenseket – közölte kedd este a brit külügyminisztérium a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálatának eredményét.

Márciusban a Salisburyben élő Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, június végén pedig két brit állampolgár, a 45 éves Charlie Rowley és 44 éves élettársa, a háromgyermekes Dawn Sturgess szenvedett súlyos mérgezést. Szkripalékat és Rowley-t többheti kezelés után kiengedték a kórházból, Dawn Sturgess azonban július 8-án a kórházban meghalt.

A brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézete már megállapította, hogy mindkét incidenst a Novicsok idegméreg-hatóanyag okozta, de a brit kormány független vizsgálatra kérte fel az OPCW-t. A szervezet szakértői kétszer is Nagy-Britanniába látogattak mintavétel céljából, és az összes begyűjtött minta vizsgálata azonos, egyértelmű eredményre vezetett.

A szervezet kedden beérkezett jelentése igazolta a brit szakértők vizsgálati eredményét, megállapítva, hogy Charlie Rowley és Dawn Sturgess ugyanattól a Novicsok-hatóanyagtól szenvedett mérgezést, amelyet az egykori orosz kettős ügynök és lánya elleni merényletkísérletben is használtak.

A 66 éves Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés (GRU) volt ezredesét, aki a brit hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, és 33 éves lányát hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, ugyanott, ahová a két brit állampolgárt is beszállították, és ahol Dawn Sturgess meghalt.

Szergej SzkripalForrás: AFP/Yuri Senatorov

Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, hollétük nem ismeretes.

Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

A rendőrség és a biztonsági szolgálatok szerint a mérget egy parfümös fiolából juttatták Szergej Szkripal házának kilincsére. A gyanú szerint az üveget azután eldobták, Charlie Rowley pedig hetekkel később megtalálta, felvette, odaadta élettárásának, aki a csuklójára fújt belőle, és így ő kapta messze a legnagyobb dózist a mérgezést szenvedett négy ember közül.

A fiolát a Scotland Yard nyomozói meg is találták Rowley házában. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK