Tovább emelkedett a Japán földrengés halottainak száma

Vágólapra másolva!
Negyvennégy ember halt meg a múlt heti földrengésben a Japán északi részén fekvő Hokkaido szigetén - közölte hétfőn a japán kormány, amely szerint már nem tartanak nyilván eltűnt személyeket.
Vágólapra másolva!

A 6,7-es erősségű földrengésben legtöbben Acuma településen haltak meg, ahol

egy földcsuszamlás számos házat temetett maga alá, és utakat tett tönkre.

A helyszínen még mindig mintegy negyvenezer ember - tűzoltók, rendőrök, katonák - tartózkodik, hogy segítséget nyújtson a lakosoknak. A természeti katasztrófát követően több mint

2700 embert helyeztek el menedékhelyen.

Szuga Josihide, a kormány főtitkára kijelentette, a kormány minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az élet a lehető leghamarabb visszatérjen a normális kerékvágásba. A főtitkár egyben óvatosságra szólította fel a lakosokat, felhívva a figyelmet, hogy a térségbeli esőzések sárlavinákat okozhatnak.

Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap látogatott el a településre, és azt ígérte, minden megtesz a helyreállítás érdekében.

Japánt az idei nyáron természeti csapások egész sora sújtotta.

A hét elején az utóbbi 25 év legpusztítóbb tájfunja, a Dzsebi legalább 11 halálos áldozatot követelt az ország nyugati részén. A legsúlyosabb károk Oszaka prefektúrában keletkeztek. Múlt szombaton a heves esőzések következtében kialakult áradások miatt

mintegy 27 ezer embernek kellett elhagynia otthonát az ország középső és északkeleti részén.

Júliusban a heves esőzések, majd a szokatlan hőség több mint 220 ember halálát okozták.