Sargentini a magyar szavazás után lelép

2018.09.10. 15:51

Egy nappal az általa készített jelentésről szóló vitát megelőzően a magyarfóbiás politikus egy holland lapnak elárulta, nem vállalja a következő ciklust az Európai Parlamentben. Teljesítette a küldetését, vagy az egész csupán politikai kavarás a Magyarország számára sorsdöntő szavazás előtt?

A bevándorláspárti és a migrációt ellenző politikai blokkok is nagy erőkkel készülnek a Sargentini-jelentés holnapi vitájára, majd az azt követő, szerdai szavazásra. Az már látszik, hogy a kormány nem számíthat a magyar ellenzékre, hiszen jelen állás szerint egyik párt sem áll majd ki Magyarország mellett. Ahogy azt Judith Sargentini is elismerte, a parlamenti matematika szerint szoros eredmény várható a holnaputáni voksoláson, aminek köszönhetően beindultak a különböző trükközések a brüsszeli elit részéről. Ez utóbbi arra vezethető vissza, hogy

az uniós elit példát akar statuálni egy olyan országon, amely szembement a brüsszeli bürokraták akaratával egy olyan fontos kérdésben, mint a migráció kezelése.

Ha Magyarországot elítélik, akkor a brüsszeli vezetők azt tudják sugallni az európai nyilvánosság felé, hogy cselekvőképesek, a jelenlegi, uniós döntéshozatali mechanizmus pedig működőképes. Ezzel szemben, ha Magyarország „megússza” a büntetést az európai képviselők szerdai szavazását követően, akkor egyértelműen az a kép alakulhat ki a politikai elitről, hogy béna kacsaként próbálják Európát vezetni. Ezt a helyzetet pedig értelemszerűen igyekeznek elkerülni. Sargentini ennek megfelelően látványosan kilépve jelentéstevői szerepköréből, az elmúlt napokban konkrétan Magyarország megbüntetéséért lobbizott közösségi oldalain. Egy objektív alapokon álló, politikai motiváció nélküli, a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatos dokumentum elkészítésével megbízott holland politikus legerősebb húzása egyértelműen az volt, amikor Facebook, -és Twitter oldalain petíciót indított Magyarország ellen. Azonban most

minden eddiginél furcsábbat lépett a holland politikus: egy nappal a nevéhez kötődő dokumentum vitája előtt váratlanul kijelentette Twitter-én, hogy nem vállalja a következő ciklust az Európai Parlamentben.

Egész pontosan ezt írta Sargentini:

A választások után nem leszek az EP tagja, ezen a héten viszont a magyar jogállamiság kérdése van napirenden.

A tweetben egy cikket is megosztott, amely a politikai jövőjével foglalkozik. A politikus a Trouw nevű holland napilapnak elárulta, hogy egy évig őrlődött rajta, de nyáron meghozta a döntését, miszerint nem akarja EP-képviselőként folytatni. Arra a kérdésre, hogy mi lesz vele, miután lejár a ciklusa, azt mondta, még nem tudja. „Azt mondogatják nekem, hogy vannak olyan emberek, akik hétköznaponként a munka befejezése után moziba járnak. Eddig ebben nem volt részem, de egyszer szeretném kipróbálni. Remélem azonban, hogy brüsszeli pályafutásom végét követően sikerül egy jó munkát találnom” – fejezte be a gondolatait a brüsszeli elitre százszázalékosan jellemző, az átlagpolgárokat mélységesen lenéző mondattal a holland politikus.

Kérdés, mennyire politikai trükk Sargentini részéről egy nappal az általa készített dokumentum vitája előtt kijelenteni, felhagy az európai politizálással. Ha azonban valóban így tesz jövő májusban, az viszont nem jelent mást, minthogy az EP-képviselőnek egyetlen igazán komoly feladatot szántak az elmúlt tíz évben: Magyarország elítélésének előkészítését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK