Nem utasítják ki Svédországból a zsinagógát felgyújtani akaró migránst

Vágólapra másolva!
A Svéd Fellebbviteli Bíróság elutasította a göteborgi zsinagógát felgyújtani akaró egyik palesztin migráns kitoloncolását. Szerintük a migráns palesztin területen nem lenne biztonságban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo már megírta, 2017 decemberében, a dél-svédországi Göteborgban Izrael-ellenes és antiszemita jellegű tüntetést rendezett a helyi muszlim közösség, miután Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti az amerikai nagykövetséget.

A demonstráción legalább 20 migráns vett részt, akik megrongálták a helyi zsidóság vezetőinek az autóit is.

Az antiszemita rendezvényen

két palesztin és egy szír migráns Molotov-koktélokkal dobálta meg a helyi zsinagógát, azzal a szándékkal, hogy felgyújtsák az épületet.

A migránsokat május végén sikerült elfognia a svéd rendőrségnek, és nemsokára megindult ellenük a jogi eljárás.

A göteborgi zsinagóga Forrás: Origo

A szír és az egyik palesztin férfi rendelkezdett ideiglenes tartózkodási engedéllyel, mivel ők munkavállalási vízummal érkeztek Svédországba,

Júniusban a Göteborgi Kerületi Bíróság két év börtönbüntetésre ítélte mindhárom támadót, és elrendelte, hogy

a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező palesztin migránst a büntetés letöltése után toloncolják ki Svédországból.

Az elsőfokú ítélet ellen a migráns ügyvédje fellebbezett a Svéd Fellebbviteli Bíróságon - írja a Times of Israel.

A most megszületett jogerős ítélet értelmében

a palesztin férfit a börtönbüntetés letöltése után mégsem utasíthatják ki,

mivel szerintük a migráns nem lenne biztonságban palesztin területen, mert antiszemita jellegű bűncselekményt követett el, és az izraeli hatóságok állítólag megtorolnák azt rajta.

A bíró az ítélet kihirdetésekor azt is hozzátette, hogy

A svéd igazságszolgáltatásnak ezek szerint fontosabb egy palesztin bűnöző emberi jogainak a biztosítása, mint a skandináv államban élő 20 ezres nagyságú zsidó közösség biztonsága.