Az USA és szövetségesei nagy lépéseket tettek a terrorellenes harcban

2018.09.20. 00:15

Az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei tavaly nagy lépéseket tettek a terrorizmus elleni küzdelemben - hangoztatja az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett jelentése.

A jelentés szerint 2017-ben ugyan jelentős sikereket értek el a globális terrorizmus ellen, ám az Iszlám Állam terrorszervezet, az al-Kaida és a hozzájuk kapcsolódó terrorista csoportok szintén alkalmazkodtak a változó helyzethez, és szétszóródtak, valamint kevésbé érzékenyek az ellenük indított katonai akciókra. Változatlanul elszántak - állapítja meg a jelentés, kiemelve az Irakban, Szíriában, Afganisztánban, Líbiában, Szomáliában és Jemenben aktív terrorista csoportokat.Tavaly sikerült Irakban és Szíriában felszabadítani az Iszlám Állam terroristái által uralt valamennyi területet - szögezi le a jelentés és hangsúlyozza, hogy megnövelték a Hezbollah ártalmas tevékenységének feltárására irányuló erőfeszítéseket Libanonban, a Közel-Keleten és világszerte, sőt, sikerült csökkenteni is a Hezbollah aktivitását.

A jelentés szerint az Iszlám Állam tavaly vegyi fegyvereket is bevetett, híveit pedig arra bátorította, hogy a kezük ügyébe kerülő bármilyen fegyvert vegyenek igénybe és intézzenek támadásokat közterületek ellen is. Ezzel összefüggésben a külügyi összeállítás megemlíti az angliai Manchesterben, a spanyolországi Barcelonában, az egyiptomi Sínai-félszigeten vagy a New Yorkban elkövetett merényleteket.
Az al-Kaida 2017-ben növelte tagjainak számát és a hozzá kapcsolódó csoportok aktívak az Arab-félszigeten, a Magreb-államok térségében, Szomáliában és az indiai szubkontinensen - olvasható a jelentésben.

Az amerikai külügyminisztérium szerint változatlanul Irán az az állam, amely a legnagyobb mértékben támogatja a terrorizmust, valamint továbbra is támogatja az Izrael elleni támadásokat. Ennek eszközeként az iráni Iszlám Forradalom Gárdájának hadseregét, a Kudsz Erőket és a libanoni székhelyű Hezbollahot említi. Iránt tartja felelősnek több, erősödő nemzetközi konfliktusért és kormányok legitimitásának, valamint az Egyesült Államok érdekeinek aláásásáért.

Afganisztánt, Bahreint, Irakot, Libanont és Jement említi a jelentés és kiemeli Irán és a Hezbollah szerepét a szíriai konfliktusban. Leszögezi, hogy a harctéren szerzett gyakorlati tapasztalatokat az iráni Forradalmi Gárda megpróbálja nemzetközi színtéren is hasznosítani, és a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában toboroz embereket a szíriai elnök, Bassár el-Aszad védelmére. A jelentés a szíriai rendszert diktatúrának minősíti.

Összegzésként a jelentés leszögezi, hogy bár 2017-ben az előző esztendőhöz képest világszerte 23 százalékkal csökkentek a terrorcsoportok támadásai, de a terrorista csoportok változatlanul veszélyt jelentenek.