Csecsemőket késeltek meg egy New York-i otthonban

2018.09.21. 19:25

A támadás New York város Queens negyedében történt, abban a kerületben, ahol többnyire ázsiaiak élnek. A csecsemőotthonban kilenc újszülött volt, a szülőkkel együtt.

A rendőrséget hajnalban riasztották a gyermeksírásra ébredő szomszédok. A rendőrök három megkéselt újszülöttet és két felnőtt sérültet találtak. A feltételezett támadó a padlón feküdt eszméletlen állapotban, de újraélesztették. Személyazonosságát a rendőrség nem hozta nyilvánosságra, csak annyit közölt, hogy egy 52 éves férfiről van szó.

Az összes sérültet kórházba vitték, állapotuk az orvosi jelentés szerint válságos, de stabil, várhatóan mindannyian túlélik a késelést.

Juanita Holmes, a rendőrség munkatársa elmondta, hogy a bűncselekmény helyszínén két kést találtak. Hozzátette, hogy a csecsemőotthon létezéséről nem tudott a rendőrség. A CBS televízió tudósítása szerint elképzelhető, hogy az otthonnak nem volt működési engedélye.

Pénteken sajtótájékoztatót tartott a marylandi Aberdeen rendőrsége is. Jeffrey Gahler seriff bejelentette, hogy elmebeteg volt az a nő, aki a csütörtökön egy raktár mellett három embert agyonlőtt, többeket megsebesített, majd öngyilkos lett. A 26 éves Snochia Moseleyt mentális betegséggel kezelték.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!