A nagy bajban lévő Merkel mentegetőzik a migránsok miatt

Vágólapra másolva!
Helyes, hogy Magyarország védi a schengeni külső határát - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a bajorországi Augsburgban. Angela Merkel nagy bajban van, miután katasztrofálisak a közvélemény-kutatási eredmények, és bizalmasa is megbukott a frakcióvezető-választáson. Ennek ellenére bejelentette, megint pártelnök akar lenni, és ki akarja tölteni a mandátumát.
Vágólapra másolva!

Az Augsburger Allgemeine című helyi lap fórumán azzal kapcsolatban, hogy a 2015-ös menekülthullám idején folytatott tevékenységét szokás különutas német politikaként jellemezni, kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egy főre vetítve nem Németország fogadta be a legtöbb menedékkérőt.

Azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök "folyamatosan rámutat arra, hogy milyen jól védi a határt, amit egyébként helyesnek tartok, és soha nem is szólaltam fel a határvédelme ellen, hiszen schengeni külső határa van, de ez a határ sajnos még nem készült el akkor, amikor a sok menekült érkezett" - mondta a meglehetősen képmutató német kancellár, aki csak arról nem beszélt, hogy a migránsáradat az ő hívására indult el 2015 őszén.

Mindennek alapján "kicsit furcsának tartom, ahogyan minket szapul" - mondta a német kancellár.

Később azt mondta, meg kell próbálni "megbékíteni" egymással az eltérő álláspontokat, és érdemes nemcsak a múlttal foglalkozni, hanem a jövővel is.

Mint arról beszámoltunk, a német kancellár a Bundestagban mondott beszédében azt mondta, hogy a Frontexnek át kell vennie a határőrizetet az unió külső határán és ez azt kell, hogy jelentse, hogy megteremtik a legális migráció feltételeit. Vagyis a német kancellár kettős beszédet folytat: miközben az unió vezetőivel együtt a migránsok betelepítésén dolgozik, a saját választóit arról győzködi, hogy védené a határokat. Ez nyilván összefüggésben van azzal, hogy a borzasztó közvélemény-kutatási adatok következtében a CDU/CSU frakciószövetség vezetője, Merkel bizalmasa példátlan módon megbukott a frakcióvezető-választáson.

Angela Merkel azt mondta, hogy ismét jelölteti magát elnöknek pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán, és ki akarja tölteni negyedik, 2021 őszéig tartó kormányfői ciklusát. Hangsúlyozta: továbbra is az a meggyőződése, hogy a CDU-elnöki és a kancellári tisztség összetartozik.

Azzal kapcsolatban, hogy Szászország tartományi törvényhozás (Landtag) CDU-frakciójának vezetője nem zárja ki a kormányzati együttműködést a CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párttal a jövő szeptemberi Landtag-választás után, kijelentette, hogy "kategorikusan" kizárja az együttműködést az AfD-vel.

Hozzátette: szerinte a szászországi CDU-ban a "túlnyomó többség" éppen így viszonyul a kérdéshez.