Ezen a Macron-képen nevet fél Franciaország

2018.09.28. 17:30

A francia közvéleményt gyakorlatilag Emmanuel Macron politikai pályája kezdetétől foglalkoztatja kapcsolata feleségével, a nála 24 évvel idősebb Brigitte Macronnal. Ráadásul úgy ismerkedtek meg, hogy Brigitte Trogneux (ez az eredeti neve) Macron drámatanárnője volt. A furcsa kapcsolat viccek és mémek céltáblája évek óta. Itt a legújabb, ami ezekben a napokban terjed a francia nyelvű Facebookon, és fél Franciaország ezen nevet: Macront anyukája iskolába viszi.

A kísérő szöveg nagyjából úgy szól, hogy: Amikor édesanyád első nap iskolába visz, és izgatott vagy, hogy találkozhatsz a barátaiddal.

Forrás: Instagarm

A történet megértéshez tudni kell, hogy a bukott szocialista miniszterből lett elnök, Emmanuel Macron hivatali ideje első heteiben több botrányt is okozott azzal, hogy feleségének olyan közjogi pozíciót próbált kreálni, ami a francia elnöki hivatal történetében nem létezett.Külön törvényt akart elfogadtatni felesége kedvéért,

első francia asszonynak akarta kinevezni.

Vagyis egy monarchikus címet akart adományozni a feleségének.

Maga Brigitte Macron is többször tiltakozást váltott ki azzal, hogy a protokollt felrúgva nem a választott vezető házastársaként viselkedett, hanem úgy, mintha maga is az állam egyik vezetője lenne. Az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban például nem volt hajlandó a második sorba ülni, a delegációban követelt magának helyet. Ezt meg is ideologizálta azzal, hogy ők egy modern pár, ahol férfi és nő egyenrangú (aminek ugyan semmi köze ahhoz, hogy Brigitte Macron neve nem szerepelt semmilyen szavazólapon, így meg sem választhatták, de ez Mme Macront nem érdekelte).

Emmanuel és Brigitte Macron szépen, egyenrangúan sétálnak: ennek köszönhetően egyikük sem megy az ösvényenFORRÁS: AFP/ERIC FEFERBERG

Nem egyszer hasonlították XVI. Lajos király feleségéhez, Marie Antoinette-hez, aki népszerűtlen volt alattvalói körében, és férjével együtt lefejezték a francia forradalom idején.

A francia közvéleményben egyöntetű a kép:

Brigitte Macron valósággal uralkodik férjén, erre is reagál a mostani mém.

A bevándorláspárti Macron - aki az utóbbi időben büszkén hirdeti is, hogy ő a bevándorláspárti erők vezére, és ezzel Orbán Viktor legfőbb ellenfele Európában - az ötödik köztársaság legnépszerűtlenebb elnöke.

Ilyen rövid idő alatt egyetlen elnök sem lett ennyire népszerűtlen. Szeptember elején megdöntötte Francois Hollande negatív rekordját, mindössze 31 százalék volt elégedett vele. Azóta a népszerűsége tovább esett.

Egymást érik a botrányok. Először a Benalla-ügy robbant ki. Az elnök testőrparancsnokáról kiderült, hogy szórakozásból rendőrálruhában tüntetésekre járt verekedni. Az elnöki palota mindenről tudott és szürreálisan védte/védi Benallát, Macron arra is kényszerült, hogy nyilvánosan tagadja, hogy Benalla a szeretője.

Eközben egymás után kerültek nyilvánosságra a botrányosan rossz gazdasági adatok, így a franciák számára nyilvánvaló lett, Macron semmilyen problémát nem tud megoldani. A fizetések vásárlóereje csökkent, közben az adók nőttek (Macron összesen 8 új adót vezetett be), az államháztartási hiány nőtt, és egyre kisebb gazdasági növekedés várható. Emellett a munkanélküliséggel sem tud mit kezdeni, a miniszterei pedig egymás után mondanak le.