Szörnyű betegség terjed az Egyesült Királyságban

Vágólapra másolva!
A himlőszerű, fertőző, afrikai eredetű (Nigéria) betegséget egy egészségügyi dolgozó fedezte fel Blackpoolban - írja a Voice Of Europe az Indepentendent forrásaira hivatkozva. Ahogy a szerző írja, az Egyesült Királyság gyenge határellenőrzése "sikerének" egyik újabb nagyszerű példája ez. 
Vágólapra másolva!

A pácienst áthelyezték a Blackpool Victoria Kórházból a Newcastle Royal Victoria kórházba, hogy elszigetelten karanténba kerülhessenek a vírus terjedésének megelőzése érekében. Ez a harmadik eset az utóbbi időben, a két korábbi esetnél előzőleg Nigériába utazott mindkét páciens.

Az angol állami kórház fertőzésekkel foglalkozó szekciójának igazgatóhelyettese elmondta, hogy az egészségügyi dolgozó gondoskodott a betegről, mielőtt a majomhimlő nevű betegség diagnózisát elvégezték.

A kórház állásfoglalása szerint a vírust "nagy elővigyázatossággal" kezelik, szorosan figyelemmel kísérik mindazokat, akik fertőzött személyekkel kerültek kapcsolatba.

Az első esetben a szigetországban egy nigériai állampolgár és egy haditengerészeti tiszt fertőződött meg Cornwallban. A londoni Royal Free Kórház szakemberei kezelik őket. A második egy szintén blackpooli eset volt, ott a megbetegedett ember megfordult korábban Nigériában.

Minden idők legnagyobb majomhimlő járványa 2017-ben volt Nigériában.

A Monkeypox nevű vírus közeli érintkezéssel terjed és 16 napig tart, míg a tünetek megjelennek. A tünetek közé tartozik a láz, a fejfájás és a bőrkiütés, amelyek kis folyadékkal töltött hólyagokat képezhetnek. A betegség a himlőhöz kapcsolódik, bár sokkal enyhébb. A betegséget 1970-ben a Kongói Demokratikus Köztársaságban azonosítottak először. Azért a majmokhoz kapcsolódik a betegség neve, mert a fertőzött majmok kezelése útján terjedt szét az afrikai kontinensen. Azt is mondják, hogy gambiai óriáspatkányok, mókusok és más rágcsálók is forrásai lehetnek a kórnak. Halálesetek is történtek, főleg fiatalok körében. Az Egészségügyi Világszervezet 10 végzetes esetről tud - amelyek azonban többnyire fejletlen egészségügyi rendszerekkel rendelkező országokban történtek. A WHO szerint az állatok vagy a rágcsálók nem megfelelő mértékben megfőzött húsának fogyasztása egy másik potenciális kockázati tényező.