Késsel támadt az utasokra egy férfi egy londoni vonaton

Vágólapra másolva!
„Mindenkit megölök!" – ezt kiabálta a támadó egy londoni vonaton, miközben egy 30 centis késsel hadonászott, és mellkason szúrt egy utast.
Vágólapra másolva!

A támadás London keleti részén, a Hackney Central vasútállomáson történt, ahonnan több száz utast kellett evakuálni.

Egy 29 éves szemtanú szerint a pánikba esett utasok szinte egymást taposták, ahogy menekültek a késelő elől, aki

azt kiabálta, hogy mindenkit meg fog ölni.

Egy másik szemtanú a Twitteren írta ki, hogy mindenki kerülje a Hackney Central állomást, mert valaki elővett egy kést, és egy embert meg is sebesített vele.

Egy harmadik szemtanú szerint

a megkéselt férfi vérző mellkassal rohant a támadó elől, amíg össze nem esett.

Nem sokkal később megérkeztek rendőrök és a mentők is, akik kórházba vitték a sebesültet - írja a Daily Mail.

A rendőrök elfogták és letartóztatták a késelőt. Egyelőre nem tudni, miért támadt az utasokra.

A vonaton történt késeléssel egy időben Birminghamben is megkéseltek három embert. Azt nem tudni, mennyire súlyos az állapotuk, jelenleg kórházban vannak. Ennél az esetnél a rendőrség még nem tartóztatott le senkit.