Naponta több száz holland gyereket kényszerítenek mecsetek látogatására - videó

Vágólapra másolva!
Egy nyilvánosságra került videofelvétel alapján a hollandiai kisiskolásokat arra kötelezik, hogy  mecsetekben imádkozzanak muszlim módra. Az erőszakos iszlamizációt egy szélsőséges Törökországból finanszírozott álcivil szervezet osztálykirándulásnak próbálja álcázni.
Vágólapra másolva!

A mecsetek látogatását a kisiskolásoknak a „Klap uit de school" nevű szervezet kezdeményezte - írja a Voice of Europe.

A gyerekeket már 2016 óta arra kényszerítik, hogy látogassák meg a muszlimok imahelyeit, és ott imádkozzanak az iszlám szokásoknak megfelelően.

Lényegében mindennap bevisznek iskolásokat a mecsetekbe, ahol nemegyszer

a nem iszlám híveket pedig „hitetlen kutyáknak" nevezik.

Az is előfordult, hogy

a nem muszlimok elleni „szent háborúra", azaz dzsihádra hívták fel a kiskorúakat.

A nyilvánosságra hozott felvételek miatt botrány tört ki Hollandiában.

A szülők szerint a külföldről pénzelt iszlamizáció folyamatának lehetünk a tanúi, amelyet osztálykirándulásnak próbáltak meg álcázni.

Az nem világos, hogy miért vettek részt ebben tanárok is.

Egy másik felvétel alapján a török álcivil szervezet imámja már a holland iskolákban prédikál.