Téglának hitték a vízen úszó kokaintömböket

kokainszállítmány, Ausztrália
Vágólapra másolva!
Különös élményben volt részük egy evezős túra résztvevőinek Ausztráliában. Új-Dél-Walesben, a Trial Bay vizein kajakoztak, amikor a vízfelszínen úszó „téglákra” lettek figyelmesek. Mint később kiderült, a csomagokban kokain volt – írja a Vice.
Vágólapra másolva!

Feketepiaci értékben

5,4 millió amerikai dollár értékű kokainszállítmány darabjai úszkáltak a víz felszínén,

amikor az evezősök a fura csomagokra bukkantak. Egyelőre a hatóságok azt próbálják kideríteni, honnét származhatott a drog. Azt gyanítják, hogy köze lehet ahhoz a 600 kilós szállítmányhoz, amit az év elején füleltek le egy közeli öbölben.

A rendőrök most a nyilvánosságtól kérnek segítséget,

bármilyen gyanús eseményről várják a bejelentéseket, ami a csempészek nyomára vezetheti őket.

Néhány hete egy több mint 100 csomagból álló szállítmányt találtak az egyik tengerparti szakaszon, egy hete pedig egy 50 millió dollár értékű drogot szállító hajót fogtak el Pápua Új-Guinea közelében.