A török hatóságok átkutatják Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát

Isztambul, 2018. október 9. Török emberjogi aktivisták tiltakoznak Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró isztambuli eltűnése miatt 2018. október 9-én. Dzsamál Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen. (MTI/EPA/Erdem Sahin)
Vágólapra másolva!
A török hatóságok átkutatják Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát, miután nyomozást folytatnak a múlt hét elején Isztambulban rejtélyes körülmények között eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - tudatta keddi közleményében a török külügyminisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

Hami Aksoy kiemelte, hogy a szaúdi hatóságok jóváhagyták a házkutatásra vonatkozó török kérést. A szóvivő leszögezte azt is, hogy

a török rendőrség és a hírszerzés intenzív vizsgálatot folytat.

A török hatóságok vasárnap kértek engedélyt a főkonzulátus átkutatására, amikor a török külügyminisztérium a múlt héten második alkalommal is bekérette Szaúd-Arábia nagykövetét és közölte vele az igényt.

Hasogdzsinak egy hete veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi konzulátust.

Isztambul, 2018. október 9. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A férfi a török mennyasszonyával azért kereste fel a külképviseletet, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen.

A nő a konzulátus előtt várta a férfit, de a menyasszony szerint Hasogdzsi nem jött ki az épületből, és azóta senki sem hallott róla.

A török ügyészség szombaton kezdett nyomozást az ellenzéki újságíró eltűnése ügyében. Előzetes vizsgálatuk megállapítása szerint

Hasogdzsit a konzulátuson előre eltervezett módon megölték, majd a holttestét eltüntették.

Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusa alaptalannak nevezte a török állítást, és tudatta: szombaton szaúdi nyomozók is érkeztek Isztambulba, hogy részt vegyenek a vizsgálatban.

Török emberjogi aktivisták tiltakoznak Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró isztambuli eltűnése miatt 2018. október 9-én. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Kedden Hálid bin Szalmán, Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete is visszautasította az 59 éves újságíró elfogásáról és meggyilkolásáról szóló híreket, melyek szerinte teljesen légből kapottak. A diplomata szerint a döbbenetes híresztelések minden valóságalapot nélkülöznek. Hálid bin Szalmán leszögezte:

országa isztambuli konzulátusa együttműködik a török hatóságokkal, hogy kiderüljön az igazság Hasogdzsi rejtélyes eltűnéséről.

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg pénteken ajánlotta fel a török hatóságoknak, hogy kutassák át a konzulátus épületét.

Isztambul, 2018. október 9. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A szaúdi hatóságok szerint Hasogdzsi még aznap elhagyta a konzulátus épületét, és ezt követően tűnhetett el, de Törökország szerint ezt semmi nem támasztja alá. A konzulátuson vannak kamerák, de azok nem rögzítenek felvételt, így

nincs arról felvétel, Hasogdzsi belép, illetve kilép a konzulátus területéről.

Az Anadolu hírügynökség korábban török biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy múlt kedden 15 szaúdi állampolgár, köztük több tisztségviselő érkezett két külön repülőgéppel Isztambulba, a konzulátuson voltak, amikor Hasogdzsi is ott járt, majd ugyanazon a napon elhagyták az országot.
A Demirören török hírügynökség kedden arról számolt be, hogy a török rendőrség a Hasogdzsi eltűnéséről szóló értesülés nyomán múlt

kedden este többször is alaposan átvizsgálta a 15 szaúdit,

a bőröndjeiket és a két gépet az isztambuli Atatürk repülőtéren, mielőtt visszaindultak. Miután a rendőrség semmi gyanúsat nem talált, az irányítótorony megadta a gépüknek a felszállási engedélyt - írta a Demirören.

A szaúdi abszolút monarchia bírálójaként ismert Hasogdzsi tavaly hagyta el hazáját, és azóta az Egyesült Államokban élt. Írt a többi között a The Washington Post című tekintélyes amerikai lapnak is.