Szijjártó Péter: a kormány felkészült a harcra a bevándorláspárti erőkkel szemben

SZIJJÁRTÓ Péter BMW
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW debreceni gyárberuházásának támogatásáról szóló megállapodás aláírásán a Debreceni Egyetemen 2018. október 12-én.
Vágólapra másolva!
A magyar kormány felkészült a harcra a bevándorláspárti erőkkel szemben, és a magyar emberek akaratának minden körülmények között érvényt fog szerezni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel. A tárcavezető Jean Asselborn migrációpárti luxemburgi külügyminiszter Magyarországot bíráló szavaira reagált. Nem ez volt az egyetlen támadás ma a magyar kormány ellen, Jean-Claude Juncker, az Európiai Bizottság elnöke a Le Mondéban ment neki Orbán Viktornak.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szavaira reagált, aki a Luxembourg Times internetes felületén pénteken megjelent cikkben úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor nélkül nem lenne menekültválság. Az cikkből kiderült, hogy a luxemburgi politikus változatlanul ragaszkodik a menekültkérdés kvótákon alapuló megoldásához. Szijjártó Péter pénteken az MTI-nek regált az ügyben:

– húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte, hogy

a magyar kormány harcol Jean Asselborn és brüsszeli bevándorláspárti elvbarátai ellen, és soha nem fogják engedni, hogy Brüsszel bevándorlókkal árassza el Magyarországot. Ahogy azt sem, hogy a határvédelem jogát elvegyék a magyaroktól.

A külügyminiszter hozzátette, hogy

A brüsszeli bevándorláspárti erők egyelőre többségben vannak, de az idejük fogy, ezért most mindent megpróbálnak bevetni Magyarország ellen – magyarázta a politikus.

Tudják, hogy minket kell támadni, hiszen mi állítottuk meg a migrációt a szárazföldön

– tette egyértelművé a miniszter, hogy miért is áll Magyarország a támadások középpontjában. Hozzátette, hogy a magyar kormány felkészült erre.

Nemcsak Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter bírálta pénteken élesen Orbán Viktort és kormányát, hanem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is. A luxemburgi politikus a Le Monde-ban egyenesen azt mondta, itt az ideje kizárni a magyar miniszterelnököt az Európai Néppártból (EPP). A Soros Györggyel jó kapcsolatot ápoló és a nemzetközi találkozókon dülöngélve megjelenő, amúgy kereszténydemokrata politikus üzenetének időzítése feltehetően nem véletlen, a migrációt pártoló politikai erők ráfordultak a nagy téttel bíró jövő májusi európai parlamenti választásra.