A szlovák miniszterelnöknek sem tetszik a Soros-Sargentini jelentés

2018.10.18. 20:27

Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök Brüsszelben azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását kezdeményezné Lengyelország és Magyarország ellen.

Peter Pellegrini, akinek nyilatkozatáról a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be, kijelentette: nem lát semmiféle problémát abban, hogy a szlovák parlament határozatot fogadjon el a témában, amelyben leszögezné,a szankciók helyett a párbeszédet részesíti előnyben.

Peter PellegriniForrás: AFP/Joe Klamar

"A kormány nevében világosan értésre adtuk, hogy a párbeszédet részesítjük előnyben. Megmutatkozott, hogy Lengyelország esetében az utóbbi hónapokban sikerült mindkét oldalon kompromisszumokat elérni" - fűzte hozzá.

"Szilárd meggyőződésem, hogy

Magyarország esetében is ezen az úton kell haladni,

és nem azonnal a legszélsőségesebb megoldással fenyegetődzni, ami nem járulna hozzá az EU-n belüli egység fenntartásához" - fejtette ki Pellegrini szlovák újságíróknak Brüsszelben.

"A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa nem a kormány kiszolgálója, ez Szlovákia legfőbb alkotmányozó testülete. Ezért igyekezni fogok, hogy a képviselők segítségével elfogadtassak egy ilyen határozatot, amely segít szomszédjainknak. Segít testvéreinknek és barátainknak, a lengyeleket és a magyarokat senki se fogja bántani" - jelentette ki korábban Andrej Danko, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió eljárásával beavatkozik két szuverén uniós tagállam - Lengyelország és Magyarország - belügyeibe.A szlovák parlamenti elnök kijelentette: a parlamenti határozat elfogadását a szlovák kormánykoalíció támogatja.