Közlekedési balesetben meghalt a Hasogdzsi-ügy egyik gyanúsítottja

2018.10.18. 20:16

Közlekedési balesetben halt meg a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyének egyik gyanúsítottja a szaúdi fővárosban, Rijádban - közölte a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap.

Az újság úgy tudja, hogy Mesal Szaad al-Bosztáni egyike volt annak a 15 fős szaúdi csoportnak, amely október 2-án érkezett repülőgéppel Isztambulba, és török tisztségviselők szerint meggyilkolta Dzsamál Hasogdzsit, és még aznap visszarepült Rijádba.

Török emberjogi aktivisták tiltakoznak Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró isztambuli eltűnése miattForrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A Yeni Safak felvetette annak lehetőségét, hogy a szaúdi légierő hadnagyát a balesettel akarták elhallgattatni. A lap ugyanakkor nem rendelkezik további információkkal a szerencsétlenségről.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze.

Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutálisan meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt egyelőre tagadja, s azt állítja, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána tűnt el.

Az épületnél őrá váró török menyasszonya szerint viszont Dzsamál Hasogdzsi nem jött ki a főkonzulátusról.