Kamera rögzítette, ahogy a kercsi mészáros megveszi a töltényeket

2018.10.18. 13:51

Vlagyiszlav Roszljakov, a krími technikum 18 éves, vegyész szakos tanulója 21 embert agyonlőtt, majd magával is végzett a kercsi iskolában szerdán. A lőszer megvásárlását a bolt kamerája is rögzítette. 

A Russia Today tette közzé azt a felvételt, melyet a bolt kamerája rögzített és ahol tökéletesen látható, ahogyan Vlagyiszlav Roszljakov megvásárolja a mészárláshoz használt lőszereket. 

A 18 éves fiú alig egy hónapja kapta meg a fegyvertartási engedélyét, közvetlen az után, hogy nagykorú lett. 

A Szokol nevű fegyverbolt biztonsági kameráján az látható, ahogyan a fiú odasétál a kasszához, fizet a pénztárnál, majd beleteszi hátizsákjába a lőszerrel teli dobozokat. Mindez négy nappal - tehát október 13-án - a mészárlás előtt történt. Roszljakov összesen 150 töltényt vásárolt. 

A támadó a nyomozás megszellőztetett eddigi eredményei szerint egy lövészklub tagja volt. A Kommerszant című lap értesülése szerint azt egyelőre még vizsgálják, hogy nem állt-e kapcsolatban ukrán szélsőségesekkel.

Gyászolók a Krím-félszigeti Kercsben elkövetett merénylet helyszínén, egy műszaki szakiskolánál 2018. október 17-énForrás: MTI/EPA/-

A történtek miatt az orosz parlament alsóháza napirendjére tűzte a lőfegyverhez jutás megszigorítását.

A fiú összesen 21 embert ölt meg, és több embert megsebesített. A halálos áldozatok közül hatan még nem töltötték be a 18. életévüket. A hozzátartozók csütörtök reggelre valamennyi halottat azonosítottak, a sebesültek közül viszont kettőt még ismeretlenként kezelnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK