Megfosztottak belga állampolgárságától egy migráns terrorista vezért

2018.10.23. 14:57

Megfosztotta belga állampolgárságától a Sharia4Belgium nevű terrorszervezet egykori vezetőjét egy antwerpeni bíróság. A marokkói hátterű terrorista ügyvédje már kijelentette, hogy mindent meg fog tenni védence kitoloncolásának megakadályozása érdekében. 

A helyi sajtó tájékoztatása szerint a fellebbviteli bíróság a döntést azzal indokolta, hogy a 2012-ben feloszlatott szalafista terrorista csoportot vezető Fouad Belkacem súlyosan megsértette állampolgári kötelességeit.

Fouad BelkacemForrás: AFP/Nicolas Maeterlinck

Ügyfelemmel együtt meg fogjuk vizsgálni a lehetőségeket. Elképzelhető, hogy a semmitőszékhez fordulunk, aztán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához - közölte Liliane Verjauw, az immáron csak marokkói állampolgársággal rendelkező elítélt jogi képviselője.

A migránspárti ügyvéd elmondta, attól tart, hogy Belkacemmel példát akarnak statuálni, és következő lépésként ki fogják toloncolni Marokkóba, ami "katasztrófa lenne számára és a családja számára is, ott ugyanis nem mindig tartják tiszteletben a demokratikus értékeket".

"Mindent meg fogok tenni a kiutasítás megakadályozása érdekében" - hangsúlyozta.

A bevándorláspárti és liberális ügyvéd úgy tesz, mintha védencének számítanának az emberei jogok.   

Ha ez tényleg így lenne, akkor Belkacem nem lett volna terrorista.

A terrorszervezet működtetése miatt tizenkét éves börtönbüntetését töltő Belkacemet korábban gyűlöletbeszéd miatt is elítélték Belgiumban, amiért olyan videókat töltött fel az internetre, amelyekben a "hitetlenek" legyőzésére, szent háborúra szólított fel, illetve a saría, az iszlám törvénykezés bevezetését sürgette.Belkacem volt a Sharia4Belgium szellemi vezetője, amely harcosokat toborzott a Szíriában küzdő dzsihadisták számára Belgiumban.

A terrorista a bíróság szerint számos fiatal radikalizálásáért felelős.