Brüsszel hadjáratot indított a bevándorlásellenes római kormány ellen

Európai Bizottság épülete, Brüsszel
Német sajtóértesülések szerint szerdán az Európai Bizottság megvátózza a a Siemens és az Alstom vasúti üzletágának egyesülését (a képen az Európai Bizottság épülete Brüsszelben).
Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetési tervezet módosítására szólította fel az olasz kormányt kedden az Európai Bizottság (EB), kiemelve, hogy az abban szereplő számok a brüsszeli bürokraták véleménye alapján közel sem felelnek meg a korábbi uniós ajánlásoknak és Róma által vállalt kötelezettségeknek. Matteo Salvini olasz belügyminiszter a bejelentést követően azonnal kizárta a változtatás lehetőségét. Szerinte a Bizottságnak nincs joga ebbe beleszólni. Ez a legelső alkalom, hogy az EB visszautasította valamelyik tagállam büdzsétervezetét. A témával kapcsolatban az Origo megszólaltatott egy gazdasági szakértőt, akinek a szakterületei közé tartozik Olaszország is.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli testület ultimátumot adott Olaszországnak, Rómának három hete van rá, hogy előálljon egy módosított tervezettel, amely megfelel az uniós pénzügyminiszterek júliusban kiadott ajánlásainak.

Az Európai Bizottság épülete Brüsszelben Forrás: AFP/Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért felelős lett alelnökének álláspontja alapján

Mint mondta, a brüsszeli aggályokra küldött olasz válasz nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy módosítsák korábbi véleményüket, miszerint a büdzsé számai „különösen súlyos megsértését” jelentik az uniós kötelezettségeknek, a stabilitási és növekedési paktum előírásainak, a hiánycélok eltérése pedig „példa nélküli”.

Pierre Moscovici, francia származású uniós pénzügyi biztos már mérsékeltebb hangot ütött meg. Kijelentette, hogy nem kívánnak válságot kirobbantani Brüsszel és Róma között, és nem is kérdőjelezik meg az olasz kormány céljait, az államadósság csökkentését viszont folytatni kell, mert az a „gazdaság ellensége”. Hozzátette, konstruktív párbeszédet kell folytatni az ügyben.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter a bejelentést követően azonnal kizárta a korrekció lehetőségét, és azon véleményének adott hangot, hogy a Bizottságnak nincs joga ebbe beleszólni.

-– jelentette ki.

Matteo Salvini Forrás: AFP/Miguel Medina

Salvini korábban is kifejtette markáns véleményét a témában:

a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) alkotta római kormány nem Brüsszel szolgájaként kormányozza Olaszországot, amiként az előző, balközép kormány tette

– mondta még szeptember 30-án.

Hiába figyelmezteti Brüsszel a római kormányt arra, hogy a költségvetési tervezete nem felel meg az EU paramétereinek, „nem érdekel, ha azt mondják, hogy ez így nem jó, akkor is megcsináljuk” – fűzte hozzá.

A belügyminiszter hétfőn kijelentette:

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök azt mondta, kormánya készen áll konfrontálódni az Európai Bizottsággal, de nem változtat a tervezeten.

A jövő héten a római parlamentnek is szavaznia kell a csomagról.

Pénteken a Standard&Poor's hitelminősítő közli országértékelését, miután a Moody's már leminősítette Olaszországot.

Az olasz költségvetés a kormányzati kiadások 2,7 százalékos nominális növekedésével számol, miközben a növekedés nem lehetne több 0,1 százaléknál. A deficitet pedig jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékában szabnák meg, az előző kormány által vállalt 0,8 százalékkal szemben.

Róma megbüntetése az EP-választási kampány részeként értelmezhető

A téma kapcsán az Origo megkereste Szajlai Csabát, a Figyelő című üzleti-gazdasági hetilap főszerkesztő-helyettesét. Szajlai gazdasági szakértő, akinek a szakterületei közé tartozik Olaszország is. Véleménye szerint

Elmondta, hogy az olasz gazdaság régóta, tulajdonképpen a 2008-as válság óta stagnál, nem tud fejlődni, ráadásul az életszínvonal is csökken, már a gazdagabb északi régiókban is, a dél pedig padlón van.

Érdemi gazdasági növekedés az országban nagyjából 20 éve nincs.

Ezt a tarthatatlan állapotot megelégelték az olaszok, és leváltották a Brüsszelt kiszolgáló, bevándorláspárti baloldali kormányt a bevándorlásellenes Liga és a populistának mondott Öt Csillag Mozgalom alkotta koalícióra.

Az olasz parlament épülete Rómában Forrás: AFP/NurPhoto/Andrea Ronchini

Szajlai szerint

Olaszország államadósága nagyon magas, jelenleg a GDP 131%-án áll, de az államadóságot döntően olasz állampolgárok finanszírozzák, nem külföldiek, így ez egészségesebb struktúrának mondható.

A római kormány nézőpontja szerint a magas államadóságot gazdasági növekedéssel és nem megszorításokkal lehet kivédeni.

A szakértő véleménye alapján Brüsszel rendszabályozni akarja az olasz pénzügyi rendszert.

Szajlai kifejtette, hogy

Véleménye alapján a büntetési listán Olaszország lehet a következő, amit Görögországhoz hasonlóan akarnak megfenyíteni.

Róma azonban dacol Brüsszellel

– tette hozzá.

A szakértő szerint az olasz kormány nem fog változtatni a költségvetési tervezeten, ennek viszont előre nem látható következményei lehetnek.

Szajlai Csaba szerint

– zárta gondolatait a szakértő.