Egy 10 éves kislányt erőszakoltak meg Malmőben

Vágólapra másolva!
Egy 10 éves kislányt erőszakoltak meg a migránsok által gyakorlatilag megszállt Malmőben. A rendőrség egyelőre titkolja, ki lehetett a támadó.
Vágólapra másolva!

Még csütörtökön erőszakolták meg a 10 éves kislányt a svédországi Malmö városában. A dél-svédországi településen történt az elmúlt években a legtöbb erőszakos bűncselekmény, amit rendszerint migránsok követtek el. A rendőrség már pénteken elfogta a feltételezett támadót, de nem hozták nyilvánosságra, hogy kiről is lehet szó - írta a Voice of Europe. Többen ebből arra következtetnek, hogy migráns hátterű lehet.

Az afrikai kanyaró is megjelent már

Mint arról korábban beszámoltunk, rendkívül fertőző kanyarót hurcolt be egy afrikai migráns Svédországba. Eddig egy migráns hátterű személynél mutatták ki bizonyíthatóan az afrikai kanyarót. A szakemberek szerint fennáll a járvány kirobbanásának a veszélye, mivel ez a kanyarótípus rendkívül fertőző.

A megbetegedést Malmőben regisztrálták, ahol a tavalyi adatok alapján a lakosság 45 százaléka migráns hátterű.

Malmö mindenki számára nyilvánvaló átalakulása teljes mértékben magyarázatot ad arra, hogy miért ért el kimagasló eredményt a választásokon a bevándorlásellenes párt. Svédország harmadik legnagyobb városában mára minden negyedik ember migráns hátterű. Zárt zónák alakultak ki, ahol a bevándorlók a saját képükre formálták a környezetet.