Folytatódik a csomagkezelők sztrájkja Brüsszelben, újabb járattörlések

brüsszeli reptéri sztrájk
Az 2018. október 26-i képen utasok százai várakoznak a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, ahol több mint száz járatot töröltek az Aviapartner poggyászkezelő cég alkalmazottainak sztrájkja miatt.
Vágólapra másolva!
Hétfőn is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, ahol a tervezett 630 járatból mintegy 110-et töröltek – közölte a légikikötő szóvivője.
Vágólapra másolva!

A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi.

Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A TUI fly bejelentette, hogy saját munkatársai fogják elvégezni a csomagok kezelését. A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött, és a legfrissebb hírek szerint valószínűleg kedd estig tart majd.

Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak.

Az Aviapartner vezetői hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cég munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezetekkel, miután előző nap sem sikerült megegyezni.

Az 2018. október 26-i képen utasok százai várakoznak a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, ahol több mint száz járatot töröltek az Aviapartner poggyászkezelő cég alkalmazottainak sztrájkja miatt Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Vasárnap 150, szombaton 110, pénteken pedig 130 járatot kellett törölni a munkabeszüntetés miatt.

A Brussels Airlines belga légitársaság járatait nem érinti sem az akadozó csomagkiadás, sem a járatkimaradás, mivel földi kiszolgálását a Swissport cég végzi. A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával.