Légicsapásban meghalt három palesztin fiú

Vágólapra másolva!
Izraeli légicsapásban meghalt három, 12 és 14 év közötti palesztin fiú a Gázai övezet és Izrael határa mentén vasárnap.
Vágólapra másolva!

Ezt megelőzően, szombaton nyugalom volt a gázai és az izraeli határ mentén, miután Izrael az Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezettel is tűzszünetben állapodott meg, hasonlóan az övezetet irányító Hamásszal megkötött megállapodáshoz. A fiúkra azért támadtak rá az izraeli hadsereg közlése szerint, mert

a palesztinok bombát akartak lerakni a kerítés mentén.

A gázai palesztinok az övezet izraeli blokádja ellen tüntetnek március óta péntekenként, és azért, hogy kapják vissza Izraeltől azokat a területeket, ahonnan el kellett menekülniük az 1948-ban megalakult zsidó államból.