Hat afgán migráns erőszakolt meg egy 15 éves német lányt Münchenben

Vágólapra másolva!
Öt feltételezett erőszakolót már elfogtak, a hatodikat még keresik. Egyelőre mindannyiukat egymástól elszigetelten tartják fogva, hogy ne tudjanak egymással beszélni.
Vágólapra másolva!

Egy nehéz sorsú, állami intézményben élő 15 éves müncheni lány megismerkedett egy körülbelül 20 éves afgán migránssal. A lány szerelmes lett, de a fiú szexet is akart, ezért veréssel aktusra kényszerítette a lányt – írja a Ripost.

Ráadásul több, szintén afgán bevándorló barátjának is felajánlotta a „szabad prédát”.

A nyomozás szerint a nemi aktusok két különböző müncheni apartmanban történtek meg, különböző napokon.

Florian Weinzierl főügyész szerint

A magát a lány barátjának kiadó migráns elismerte ugyan a szexet, de azt állította, hogy az közös megegyezéssel történt, tehát szerinte nem volt nemi erőszak.

Egyelőre mindannyiukat egymástól elszigetelten tartják fogva, hogy ne tudjanak egymással beszélni.