Átnevezik a karácsonyi vásárt téli vásárnak

adventi vásárok
brugge
Vágólapra másolva!
A svájci Genf és a Belga Antwerpen után újabb Belga nagyvárosban, Európa egyik legrégebbi városában, Brugge-ban is átnevezik a karácsonyi vásárt, mert az elnevezés sérti a nem keresztényeket – számolt be az Echo TV.
Vágólapra másolva!

Brugge-ban évszázados hagyománya van az adventi karácsonyi vásárnak, amit idén egy politikai döntés értelmében téli vásárnak neveznek át. A szervezők azzal magyarázták a változást, hogy
az elnevezés nem befogadó.

A helyiek felháborodtak a döntésen, de a muszlimok sem értik, miért kellett ezt a döntést meghozni.
A neoliberális határozat a nemzeti érzelmű keresztény politikusoknál is kiverte a biztosítékot.

A brugge-i karácsonyi vásár Forrás: Flickr/Brian & Jeff

Az Új Flamand Szövetség politikusa szerint a nemzet hagyományai és identitása elleni nyílt támadásként értékelte a névcserét. Pol Van Den Driessche úgy fogalmazott:

Svédországban a karácsonyi vásár átnevezése sem volt elég. Ott sem a húsvétot, sem a karácsonyt nem engedték úgy ünnepelni a helyieknek, ahogyan szerették volna, mert a muzulmán kisebbség azt szerette volna, ha nem kapnak nagy hangsúlyt ezek az ünnepek.