Meghalt a fiú, aki nyolc éve megevett egy meztelencsigát

csiga
Egy meztelencsiga (Arion rufus) közelről
Vágólapra másolva!
Tehetséges rögbijátékosnak tartották az ausztrál Sam Ballardot, de 19 évesen elkövetett egy baklövést, amely akkor majdnem az életébe került. 
Vágólapra másolva!

A fiatal fiú nyolc évvel ezelőtt barátai előtt akart felvágni azzal, hogy fogadásból megevett egy meztelencsigát. A puhatestű miatt azonban

súlyos parazitafertőzést kapott

- idézte fel az Independent.

Több mint egy évig feküdt kómában agyhártyagyulladás miatt. Orvosai ébresztették fel, amikor kiderült, hogy a fertőzésnek súlyos mellékhatásai lettek. A fiatal fiú lebénult,

élete végéig tolószékbe kényszerült.

Sam Ballard 8 évvel a bátorságpróba után, 28 évesen halt meg.