Macron az Ötödik Francia Köztársaság legnépszerűtlenebb államfője

2018.11.09. 11:47

Még nem volt olyan népszerűtlen elnöke Franciaországnak az V. köztársaság alatt, mint Emmanuel Macron – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője az M1 műsorában.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a francia elnök 2017 tavaszán nagyon sikeres volt, „dinamizmusával” elsöpört mindent, de később beleütközött a kormányzás nehézségeibe.

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti Macron akkor annak köszönhette sikerét, hogy ellenfele Marine Le Pen, a radikális Nemzeti Front (új nevén: Nemzeti Tömörülés) vezetője volt, és így az államfőválasztás második fordulójában valamennyi párt felsorakozott Macron mellett.

Marine Le PenForrás: AFP/Thomas Samson

Ilyen körülmények között nyilván győzött, de a felmérések alapján Le Pennel szemben bárki nyert volna, tehát az ő megverése nem számít kiemelkedő teljesítménynek.

Az Ipsos által végzett legújabb közvélemény-kutatás alapján a francia kormánypárt, Macron Köztársaság lendületben (LREM) nevű liberális mozgalma és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) nagyjából fej-fej mellett végezne, ha a napokban tartanák az európai parlamenti választásokat. Sőt, a felmérésen Le Pen pártja most először már a vezetést is átvette. Az RN ugyanis 21 százalékon áll, míg a LREM csak 19 százalékot kapna.

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti Macron személyes népszerűségi indexe is történelmi mélyponton van, mindössze 21 százalékos, ami kevesebb mint a fele annak, amennyi a megválasztásakor volt.

Az elnökben nem bízók aránya pedig 71 százalék, ez is rekordmagasnak számít.

Ezek alapján a bevándorláspárti államfő az Ötödik Francia Köztársaság legnépszerűtlenebb államfője.

Emmanuel MacronForrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

A Nézőpont Intézet vezetőjének véleménye alapján Macron mostani európai akcióinak hátterében az áll, hogy szeretné elterelni a figyelmet saját népszerűtlenségéről.

Az otthoni 21 százalékos népszerűségi indexszel viszont az Európai Unióban sem lehet meghatározó politikus, annak ellenére sem, hogy a Brüsszelt kvázi irányító francia-német tengely másik vezetője, Angela Merkel is végzetesen meggyengült.

Ahogy az Origo beszámolt róla, Macron az első világháború végének 100 éves évfordulója alkalmából egyhetes emlékkörutat tart az észak-francia régióban található csatahelyszíneken.

A baloldali és liberális befolyás alatt álló mainstream média és fake news gyárak csak a pozitív képet mutatják erről a történelmi emlékkörútról.

A valóság ezzel szemben az, hogy akármerre jár Macron, a francia emberek dühével és elégedetlenségével kell szembenéznie.A bekiabálók („casse-toi”) „takarodj” üvöltéssel fogadták az internacionalista érzelmű köztársasági elnököt.

Legutóbb Macron egy szándékos történelemhamisítási kísérlettel váltott ki hatalmas társadalmi felháborodást, főleg a helyi zsidó közösség körében.

A francia történészek szerint az áruló és kollaboráns Philippe Pétain marsall, a náci megszállás alatti Franciaország vezetője – akit csak idős kora miatt nem akasztottak fel, bár 1945-ben halálra ítélték – az egyébként baloldali államfő szerint olyan személy, akit lehet ünnepelni első világháborús hadi tetteiért, függetlenül attól, hogy a francia nemzet árulója lett a második világháborúban.Az óriásira duzzadt botrány miatt most úgy néz ki, hogy Macron talán mégis visszavonulót fújna.

A 21 százalékos népszerűségén nyilván ez az ügy sem fog javítani. És még ő lenne Európa vezetője. Nevetséges az egész.