Több katona megsebesült egy lőszerrobbanásban Törökországban

Vágólapra másolva!
Legalább 25 török katona megsebesült, hét pedig eltűnt pénteken feltehetően egy hibás nehéztüzérségi lőszer kilövése miatt bekövetkezett robbanásban.
Vágólapra másolva!

A török védelmi minisztérium és a hakkari kormányzó hivatala szerint a baleset az Iránnal és Irakkal is határos délkeleti Hakkari tartományban található Sungu Tepe katonai bázison történt Semdinli településének közelében. A térségben gyakoriak az összecsapások a török hadsereg az 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosai között.

A sebesült katonákat haladéktalanul kórházba szállították, állapotukról egyelőre nincsenek hírek.

A robbanás miatt vizsgálatot indítottak.

Törökország az utóbbi hónapokban ismételten bombázta a PKK észak-iraki bázisait, különösen a Törökország által terrorszervezetnek minősített csoport főhadiszállásának számító Kandil-hegységben.