Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst az oroszországi Voronyezsben

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszere
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
Vágólapra másolva!
Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét hétfőn az oroszországi Voronyezsben a Nyikolaj Burdenko Állami Orvostudományi Egyetem 100. évfordulójára megrendezett ünnepségen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós az avatás után tárgyalt Alekszandr Viktorovics Guszev voronyezsi kormányzóval.

Kásler Miklós fotó: Talán Csaba

A miniszter és a voronyezsi kormányzó egyeztetett a többi között az együttműködésről a medikusképzésben, a képzések kölcsönös támogatásáról.

Megegyeztek abban is, hogy bővített egyetemi jegyzetekkel, tankönyvekkel segítik a hallgatókat, és folytatják a diákcsereprogramokat.

Célul tűzték ki továbbá konferenciák, továbbképzések rendezését egyetemi hallgatók és végzett orvosok számára.

Az onkológiai oktatásban való együttműködés érdekében

A felek az orosz és a magyar rektori konferencia találkozásáról is egyeztettek, amely Budapesten lesz majd.

Voronyezsi hivatalos útján Kásler Miklós ellátogatott a Don-kanyarba is.

Először az elhunyt orosz katonák emlékművénél koszorúzott a miniszter, majd a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben helyezte el a kegyelet virágait a Don menti harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt 125 ezer magyar katona emlékére.